2009 szeptembere volt. A Puskás Ferenc Stadion már omladozott. A svédekkel játszottunk VB selejtezőt. Egy jó eredmény esetén megmaradt volna az esély, hogy ott legyünk a 2010-es világbajnokságon.
Vezettek a svédek 0:1-re, amikor tizenegyest harcoltunk ki, Huszti berúgta 1:1.
Már-már úgy volt, hogy X lesz a vége.
Úgy volt a 94. percig, amikor Zlatan Ibrahimovic elszaladt és belerúgta a labdát Babos Gábor magyar kapusba, akiről olyan szerencsétlenül pattant vissza, hogy Ibra hasáról bement.
Kikaptunk a 94. percben.
Olyan szomorú voltam, hogy sosem felejtem el ezt a pillanatot. Az évtizedek sikertelenségének a csúcspontja volt.
“Bal sors akit régen tép.”
Vasárnap este pedig a 100. percben mi nyertünk. Zlatan Ibrahimovics helyett Csoboth Kevin.
Az örökvesztes genetikát felváltotta a győztes DNS!
És az a nagy helyzet, hogy nem most volt az első alkalom, hogy az utolsó pillanatban nem kikaptunk, hanem ellenkezőleg, mi győztünk!
Szoboszlai bomba Izland ellen, vagy az a 97. percben született gól a bolgárok ellen.
“Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!”
Ugye, hogy mennyivel jobb az élet, hogyha győzünk?!