GLOBÁL, a HírTV külpolitikai elemzőműsorának 2024. március 9-ei adása BOGÁR LÁSZLÓVAL és Boros Imrével. Műsorvezető Virághalmy Sarolta. (Adás hossza 40:39 perc)
* * *
TÉMÁK:
Távozik hivatalából Victoria Nuland.
Lemondott a kijevi Majdan-zavargások főrendezőjének tartott Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese. aki személyesen is részt vett az ukrajnai Majdan-tüntetések lebonyolításában. Ettől, azaz a Janukovics-kormány megdöntésétől számíthatjuk azt a projektet, amelyet az Egyesült Államok indított Ukrajna megszerzéséért.
Ukrajna kimagaslóan értékes és hatalmas mezőgazdasági területeivel ugyanis olyan mérleg nyelve volt, amely eldönthette, ki nyeri meg az Oroszország és az Egyesült Államok között kialakult élelmiszerversenyt. A spekulációk szerint Ukrajna mezőgazdasága már akkor is az USA javára billenthette a mérleget, ha egyszerűen csak nem kapcsolódik Oroszországhoz. Még jobb persze, ha területei az USA mögött álló, vagy inkább mondjuk úgy, az Egyesült Államok erőforrásait kihasználó globáltőke tulajdonába kerülnek. Az erre vonatkozó lépések már 2013-ban megkezdődtek. Majd amikor a Janukovics-kormány hezitált, vagy máshonnan nézve pávatáncba kezdett a Nyugat és Oroszország között, fel is gyorsították őket.
A Majdan utáni ukrán kormányok már sietve kezdték el lebontani az addigi ukrán földbirtokosi rendszert. Ennek egyik látványos eleme volt az az adóügyi szabályozás, amelyet 2015-ben vezettek be, és amely miatt akkor utcára is vonultak az ukrán gazdák. A tüntetések azonban nem értek el semmit. És a nagyvállalatoknak kedvező jogszabályi környezet, valamint az addigra tömeges eladósodás gyorsan, főleg amerikai cégek kezébe játszotta át az ukrán földeket.
Ma a legóvatosabb becslések szerint 17 millió, más megközelítés szerint 21 millió hektárnyi termőföld van ezeknek a globális cégeknek a kezében. Azt, hogy valójában mennyi, hivatalosan nem tudni, nemcsak azért, mert offshore cégek során keresztül birtokolják azokat, hanem azért is, mert az uniós csatlakozásra váró Ukrajna földnyilvántartása valamilyen oknál fogva a mai napig nincs összesítve és digitalizálva.
* * *
"Az ukrán katonák már nem ukrán földekért halnak meg, hanem amerikai tulajdonú földekért, mert nem az övék már az a föld, hiszen láttuk azt a folyamatot, amelynek során nem jelentett semmi sem akadályt, mert aki ellenállt, azt rövid úton likvidálták valamilyen formában. Ez a projekt, hogy a globális pénzhatalmi rendszer teljes mértékben megszerezze Ukrajna erőforrásai feletti ellenőrzést. Első menetben már azt is nagy eredménynek tekintették volna, ha Oroszországot megfosztják ennek az erőforrás-rendszernek az ellenőrzésétől, de rájöttek arra, hogy nemcsak egyszerűen megfosztani kell ettől Oroszországot, hanem nekik kell megszerezni, és ez tökéletesen sikerült is. Ezek után a háború tökéletesen kikerülhetetlennek látszott, hiszen az oroszokat nyolc éven keresztül rendkívül szisztematikusan provokálták annak érdekében, hogy ez a projekt sikeresen történhessen meg. Tehát 2014–22 között ez a projekt egyébből sem állt, valószínű több tízezer halálos áldozata is volt annak, amit Ukrajna a saját népével művelt, még ha nagy részük orosz ajkú is volt azokban a térségekben. Tehát nem volt az a brutalitás, amit el ne követtek volna annak érdekében, hogy Oroszországot sikeresen belerángassák ebbe a háborúba, és ha háború van, akkor értelemszerűen abban reménykedett az amerikai birodalom, hogy az egész világ megretten ettől a háborútól, és egyetlen pillanat alatt egy emberként sorakozik fel az amerikai birodalom mögött. Ez viszont végzetes tévedésnek bizonyult, és igazából Ukrajna sorsát jelentős mértékben befolyásolja az, hogy ez a bizonyos "The Rest" (a "maradék", ahol ténylegesen a világ 85%-a él) vagy a "Globális Deal" (ahogy a nyugati sajtó nevezi) sokkal kiegyensúlyozottabb álláspontot foglal el a háborúban, nemcsak hogy nem támogatja Amerikát, hanem jelentős mértékben pont arra használja fel ezt a lehetőséget, hogy szembeforduljon az amerikai birodalommal." (Bogár László)
️Mokkával indult ismét a hét.
Szép napot mindenkinek!
Fantasztikus magyar siker️ Újabb Oscar-díjas magyar szakembert köszönthetünk ️️
👏👏👏 Mihalek Zsuzsa berendező, illetve James Price és Shona Heath kapták a legjobb látványtervért járó Oscar-díjat az…
Hatalmas magyar siker: Oscar-díjat nyert Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője.
Szívből gratulálok!
👍 Elsősorban a Ti érdemetek, hogy ilyen rövid idő alatt elértük a 𝟭𝟬.𝟬𝟬𝟬 követőt. Nagyon köszönjük mindenkinek a kommenteket, véleményeket és a támogatásotokat.
#vekkerur
️
Mi sem szeretnénk mást, mint békét, minél hamarabb tűzszünetet. Ennek a lassan végtelenbe nyúló háborúnak minél hamarabbi lezárását.
Magyar siker!
Mihalek Zsuzsa Oscar-díjat nyert
👏👏
Szegény németek!
Emlékeztető a kommunisták károgó utódainak: "a nem állami iskolák és a velük összefüggő tanulóotthonok, továbbá a kisdedóvodák fenntartását – a kizárólag egyházi célokat szolgáló tanintézetek (…