Egyre több jel utal arra, hogy ez a számunkra rejtett hatalmi tér egyre nehezebben és egyre kevésbé képes kezelni a világhatalmi átrendeződési folyamatok

"A második ukrán front közel-keleti megnyitásának Kína figyelmeztető-fegyelmező hatalmi megleckéztetésén túl az is a feladata, hogy az első ukrán front elakadását eltakarja. A második ukrán front megnyitásának véres brutalitása egyrészt látványtechnikailag dinamizálja a világközönség figyelmét, amely már erősen lankadóban volt az egyre unalmasabb folytatásokkal jelentkező orosz–ukrán szappanoperát illetően, másrészt egy újabb nagyságrenddel növeli Nyugat-Európa kiszolgáltatottságát. A több tízmilliós, zömében fiatal férfiakból álló iszlám bevándorlótömeg távvezérelt biológiai drónok hadaként a szó szoros értelmében romba döntheti mindazt, ami Nyugat-Európában rendként még megmaradt."

️Fontos nap a mai, megkezdődik ugyanis a közvetlen támogatások előlegfizetése Év végéig a részfizetésekkel együtt összesen 277 milliárd forint értékben juthatnak forráshoz a gazdálkodók.

️Újabb kèt magyar érem a Veterán Vívó Világbajnokságról

Hoffmann Ibolya női párbajtőrben szerzett bronzérmet, míg Imreh László az eddigi két párbajtőr ezüstje mellé begyűjtött egy bronzérmet is,…

Liszt Fesztivál, Gödöllő. A budapesti Zeneakadémia nagyszerű Alma Mater Kórusát Somos Csaba karnagy úrral felváltva, értékes klasszikus és kortárs magyar műveket vezényelhettem az este (Kodály Zoltán,…

Földrengés volt Pápa közelében

A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint 2023. október 16-án 6 óra 23 perckor 2,8 magnitúdójú…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média