KÖNYVBEMUTATÓ: Demeter Szilárd: A valahol szabadsága – Rendhagyó Hazaszótár �
👉A könyv Demeter Szilárd sajátosan egyedi gondolkodás- és látásmódjába, világ- és magyarságfelfogásába enged betekintést,…
HÁTTÉR-KÉP 2023. szeptember 24-ei adása a Hír.FM rádión.
(Videó hossza 44:47 perc)
* * *
35:18 perctől:
"Nincs olyan úgy általában, hogy gazdaság, meg közgazdaság, hanem hatalomgazdaság van. Tehát minden, ami gazdaságnak látszik, amögött hatalmi viszonyok húzódnak meg, és mivel az egész rendszerváltozásnak a lényege, hogy a globális kapitalizmus rendszere visszavette azt, amit egy darabig ő engedett elbitangolni, az úgynevezett szocializmust, ami kizárólag csak arra volt jó, hogy sz@rrá darálja a paraszti társadalmakat Európa keleti felén, hogy fogyaszthatóvá váljon. Tehát tulajdonképpen előemésztette a térséget a globális kapitalizmus számára, tehát amit mi botor módon a szabadság kiteljesedéseként vártunk ebben a térségben, a rendszerváltást, a nyugati szabad népek nagy családjába való bekerülést, ehelyett a globális hatalomgazdaság visszavette ami az övé, és ez értelemszerűen azóta számos brutális dologban mutatja meg magát, például abban, az élelmiszernél is, meg az energiánál is, hogy a két, stratégiai értelemben legfontosabb dolognál alapvetően idegen kezekben van az, ami a miénk. Mert élelmiszernél, energiánál nincs fontosabb, ez az anyagi-fizikai létezésünk legalapvetőbb talapzatát képezi." (Bogár László)
KÖNYVBEMUTATÓ: Demeter Szilárd: A valahol szabadsága – Rendhagyó Hazaszótár �
👉A könyv Demeter Szilárd sajátosan egyedi gondolkodás- és látásmódjába, világ- és magyarságfelfogásába enged betekintést,…
Bűnösnek bélyegeznek minden oroszt, miközben Nyugaton egy nácit ünnepelnek. #ferkodaniel #hírtv #háborúukrajnában #stiergábor #vukicsferenc
A liberálisok zöld demagógiába csomagolt gazdaságromboló tevékenységet végeznek
VISÍTÁS INDUL 1…2…3! Orbán Viktor Marine Le Pennel tárgyalt!
🤝 Európai szintű jobboldali összefogás kell a liberálisokkal szemben!
️LÁDIKÁS GELGŐ! Nem kell téged lejáratni, arról magad gondoskodsz.
️ Aki minden nap egyeztet Ferivel, az csak egy kesztyűs báb. Kifordított kesztyű vagy.
A liberálisok zöld demagógiába csomagolt gazdaságromboló tevékenységet végeznek.
Ilyenek ezek a balfék balferik ;) Ki jöhet még?
Felkészül: Dávid Ferenc ( DK )
Melyek a vilniusi csúcstalálkozó legfontosabb eredményei?
Három államtitkár, több ellenzéki parlamenti képviselő és a legfontosabb magyar biztonságpolitikai szakértők vitatják meg a NATO és a régiónk…
Az EU amerikai gázfüggősége túlnő a korábbi orosz kitettségén.
👉 Néhány éven belül csaknem annyi gázt vásárol majd az EU az Egyesült Államokból, mint amennyi a háború előtt az orosz vezetékeken…

