Így láttam
"Az a tény, hogy az amerikai elnök az elmúlt hónapok során az orosz és a kínai elnökkel is találkozott, azt jelzi, hogy e „háromtest” kialakulása elkezdődött. Az is tény azonban, hogy egyre inkább erősödőben van egy ezzel a stratégiával frontálisan szembemenő törekvés is, a permanens világháború stratégiája. És mivel a globális pénzhatalmi „hidraulika” irányítói a jelek szerint ezt a stratégiát látszanak támogatni, ezért a káosz egyelőre inkább növekedőben van.
E stratégia logikája az, hogy mivel ő „teremti” a pénzt, ezért a végtelenített háború a kézenfekvő „megoldás”, hisz korlátlan mennyiségű pénzt nyomtathat, amiért valóságos javakat, leginkább a permanens háborúhoz szükséges katonai javakat vásárol, és ennek „árát” rohamosan növekvő inflációval hárítja át folyamatosan a világra."
/posztok.hu
Kaptál egy szívecskét Hédi, tessék gyorsan boldognak lenni! Valaki meg rendel neked esetleg egy vízágyat utánvéttel. Lesz miben lubickolni. 




Egész novemberben akciósan vásárolható Kárpátkemence kötetünk a Libri könyvesboltokban és a Századvég Kiadó webshopjában!
A könyv itt elérhető:
Bronzéremmel tért haza a
, még annál is több élmény és egy BRONZérem – így foglalta össze a rangos Grimpday South America technikai…
