A Digitális Polgári Körök országos találkozóján a miniszterelnök igen különös beszédet mondott. Két olyan pontja is volt az amúgy megrendítő mélységű előadás...

"Egy Bogár Naplója" videoblog 552. beszélgetése
Rabságban születni és szabadságban meghalni, avagy miért omlott össze a rendszerváltás rendszere? (Videó hossza 25:33 perc)
* * *
A Digitális Polgári Körök országos találkozóján a miniszterelnök igen különös beszédet mondott. Két olyan pontja is volt az amúgy megrendítő mélységű előadásának, ami azt jelzi, hogy elkezdődött a rendszerváltás rendszerének gyökeres átértelmezése. Az egyik, hogy Orbán Viktor most először mondta ki, hogy a rendszerváltás rendszere megbukott, sőt ab start (elejétől kezdve) meg volt bukva. A másik, hogy egyúttal ezt logikusan összekötötte azzal, hogy mindig is a birodalmi világhatalmi játszmák tehetetlen tárgyai voltunk és az első és második világháborúban is kifosztott vesztesek voltunk. Ám egyúttal azt is felvázolta, hogy megnyílhat az esélye annak, hogy a most zajló harmadik világháború után ez ne így legyen. Hogy az elvesztett XX. század után a XXI. század nyertesei legyünk. Saját szemszögéből vizsgálva, ha már rabságban született, legalább a szabadságban halhasson meg. De vajon mi kellene ehhez?

Tégy a gyűlölet ellen egy kis gyűlölettel! – Így tüntettek a tiszások a Hősök terén!

Aki letölti a Tisza, Amerikában fejlesztett mobilalkalmazását a telefonjára, azt meg fogják figyelni! A megfigyelés ered,énye alapján döntik el Magyar Péterék, hogy fizetnek-e egy tüntetés…

Ha kell, utat törünk magunknak!

Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat keretében közös feladatot teljesítettek az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred és az MH Kiss József 86. Helikopterdandár katonái…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média