HÁTTÉRKÉP a HírTV-n BOGÁR LÁSZLÓ és Boros Imre közgazdászokkal, 2025. augusztus 21. (Adás hossza 41:01 perc)
* * *
TÉMÁK:
Alaszkában találkozott egymással Vlagyimir Putyin és Donald Trump.
A folytatás, a béke felé mutató hármas csúcstalálkozó helyszíne akár Budapest is lehet.
Részt vehet-e majd a béketárgyalásokon az Európai Unió?
Milyen súllyal esik majd a latba Kína világpolitika szerepe a béketárgyalásokon?
* * *
32:50 perctől:
"A Háromtest Birodalom nagy valószínűséggel Európát is fel fogja osztani, mert Európa nem önálló tényező, ezért rendkívüli jelentősége van annak, hogy legyen Magyarországon valaki olyan személy, aki ezt képes látni. Ma Európában – talán a szlovák miniszterelnököt és a szerb elnököt leszámítva – egyetlen ilyen szereplő van, a magyar miniszterelnök.
Annál is inkább, mert nagyjából most már kibontakoznak a Háromtest Birodalom által felosztott Európa nagy régiói is, a nyugati része Norvégiától és Svédországtól Portugáliáig, és nyilván Olaszország is, mondjuk, úgy Svájcig bezárólag, ez az atlanti rész, ez teljesen az amerikai birodalom felügyelete alá kerül.
A legizgalmasabb a Balkántól, tehát Görögországtól talán egész Bajorországig terjedő terület. Németország széthullik, ha földrajzilag nem is, de tartalmilag széthullik. Tehát ez a Görögországtól Bajorországig tartó régió, amibe beletartozik Ausztria is, tulajdonképpen az egész Monarchia a Balkánnal, főleg Szerbiával, de egész Görögországtól kiegészítve, plusz ráadásul Törökország, mert Törökország nyilván kulcsfontosságú. Ez egy ék alakú konstrukció volna, tehát északnyugati irányban Görögországtól Bajorországig, de nyitna a másik irányban is, Törökországon keresztül a Kaukázuson át, Közép-Ázsia, a türk nemzetek irányában. Tehát tulajdonképpen jön az orosz és a közép-ázsiai energia és nyersanyag, és a kínai technológia. Adott esetben, ha Németország felé nyit mondjuk Bajorország, a maradék német technológia is ebben a térségben egyesülne.
De van egy tragikus része is ennek az egésznek, lengyel barátainkon és a balti országokon eluralkodó őrület, nem tudják felfogni, hogy az viszont teljesen az orosz birodalomé lesz. Tehát lengyel barátainknak ideje lenne észhez térni, mert a legvadabbul oroszellenes Baltikum és Lengyelország teljes mértékben orosz befolyási övezet lesz.
Románia egyelőre függőben van. Szakadhat arrafelé is, és erre is, ez még nem dőlt el. A román elnökválasztás első fordulója valójában erről szólt, hogy a globális hatalmi rendszernek rohadtul nem mindegy, hogy Románia, aki a mérleg nyelve ebben a térségben, most merrefelé szakad. ..." (Bogár László)
/posztok.hu
Ilikével, a lucernásban fetrengve
Használj biztonsági zárat!
A sűrű növényzet rejtekhelyül szolgálhat betörők számára!
️Amennyiben mégis betörtek, úgy haladéktalanul értesítsd a rendőrséget az ingyenesen…






