Nem gyenge a háborút akaró pénzügyi háttér erő. A mostani történések azt igazolják, hogy Trumpnak is meg kell még küzdenie velük. Erről beszélt a Nem Píszí c...

NEM PÍSZÍ! – A Magyar Jelen új podcast műsora március 8-án.
TÁMAD a Deep State – Trump még nem győzött.
(Videó hossza 45:14 perc)
Állandó vendégek: BOGÁR LÁSZLÓ és Boros Imre közgazdászok.
Műsorvezető: Virághalmy Sarolta.
* * *
TÉMÁK:
Donald Trump bejelentette, hogy kivonul Ukrajna katonai támogatásából. Kína pedig bejelentette, hogy bármilyen háborúra kész az USA-val.
Nem gyenge a háborút akaró pénzügyi háttér-erő. A mostani történések azt igazolják, hogy Trumpnak is meg kell még küzdenie velük.
* * *
8:05 perctől:
"Ez a válság azért annyira tektonikus mélységű, mert itt nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy lejárt az amerikai birodalom korszaka is, tehát logikailag egy hetedik birodalom jönne, de nincsen hetedik birodalom, a Nyugaton belül egészen bizonyosan nincsen hetedik birodalom, de aspiráns sem nagyon adódik, és nagy valószínűséggel nemcsak az amerikai birodalom korszaka, száz éve ér véget anyagi és szellemi degenerálódása következtében, hanem a Nyugat egész 600 éves uralma is véget ér. Kína jelentkezésével egyértelművé válik, hogy a Nyugat mindazt, amit az elmúlt 600 évben véghezvitt, azt nem folytathatja tovább. ..." (Bogár László)

Egy kis játék: mit látunk a képen?
1, Egy Karl-Marx-Stadt-i buszsofőr 1989-ből, egy Teletubby és a főfőpolgi?
2, A Rudi Völler hasonmásverseny "indultak még" kategóriájának győztese, egy cuki űrlény,…

“elszomorítja, hogy itthon nem bevett a transznemű színészek szerepeltetése filmekben”
Engem viszont örömmel tölt el, hogy jó eséllyel Rujder művésznőék után már olyan színművészek jönnek ki az…

Azt mondja a 444, hogy azzal, hogy Trumpék beszántották a korrupcióellenes egységeket, amelyek a Biden adminisztráció alatt működtek, szabadjára engedték a korrupciót.

DE A KÉRDÉS

Nem lehet, hogy…

Ekkora összegeket még soha nem költöttek az orosz-ukràn háborúra európaiak. Mégis vannak, akik Magyarorszàgról is megszavazták az eddigi legdurvább háborúpárti állásfoglalást.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média