Most először fordul elő, hogy a szinte teljesen reménytelen helyzetbe került Európa tökéletesen alkalmatlannak látszik arra, hogy a kontinens egésze számára hozzon létre egy, a globális hatalmi viszonyokhoz illeszkedni képes egyezségrendsz

Európa katonai szempontból egy megszállt kontinens, amelyet az amerikai birodalom katonai ütőerejének Európa ellenőrzésére 75 éve létrehozott részlege, a NATO ural. A NATO fő feladata kezdettől fogva az volt (van és lesz), hogy Európa két meghatározó kontinentális hatalma (a német és orosz birodalom) között a lehető legmagasabb konfliktusszintet állandósítsa.
Az Európától önmaga elpusztítására beszedett védelmi pénz most sokszorosára nőtt, mert a birodalom Oroszország elleni rablóháborúját is a megszállt Európának kell fizetnie. Sőt egészen abszurd módon ezt azután is fegyelmezetten folytatnia kellene, ha maga az amerikai birodalom várhatóan kiszáll ebből a háborúból.

Épp ma egy éve, 11:26-kor kijött az orvos és azt mondta: “Bemehet, megszületett a kisfia”. Nem tudom mikor telt el egy év, szerintem ez az egész a múlt héten történt. Boldog 1. születésnapot bébim!

A nyugdíjasok az elmúlt évekhez hasonlóan most is megkapják a 1️⃣3️⃣. havi nyugdíjat, bármennyire is támadják ezt az intézkedést Brüsszelből

Napló/2617: A Csurka-emlékév keretében december 7-én szombaton, a Kölcsey ház előtti nemzeti panteonban Schmidt Máriával, Bíró Zoltánnal és Szatmáry Kristóf képviselőtársammal lepleztük le Lantos…

Üzenem Magyar Péternek: Máté evangéliuma 6.2.: Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utcákon, hogy az emberektől dícséretet…

️Friss kutatás️A Nézőpont Intézet decemberi felmérése szerint a Fidesz-KDNP legvalószínűbb listás eredménye 47 (2,6 millió szavazó), a Tisza Párté 37 (2,1 millió szavazó), míg a DK-listájáé 5…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média