A nyugatias létszerveződési modell alternatíváját azok sem igazán találják, talán nem is nagyon keresik, akik ma egy intézményesülni kezdő, globális lázadás meghatározó szereplői

"Nincs ma egyetlen olyan létszerveződési modell sem, amely képes lenne arra, hogy az egyre nyilvánvalóbb módon zsákutcába vezető, de egyelőre ma mindent meghatározó létmodell megvalósítható, működőképes alternatíváját jelentené. És ez azért elég vészjósló, mert ebből logikailag csak egy nagy összeomlás következhet, hisz maga a berendezkedés, bár a felszínen sokat változott az elmúlt két-három évszázad során, de a lényege nemcsak hogy nem változott, hanem csak egyre meghatározóbb lett. És ez a lényeg az élősködés."

Észak-korea becsatlakozott a háborúba?
Még több fegyver kell! /Európai Unió/

Fekete-Győr Andrásnak zsíros állása lesz a külföldről is megtolt pártalapítványnál

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom korábbi elnöke ellen 2022-ben bírósági eljárás indult a 2018-as tüntetések…

Magyar Péter ugyanazzal brüsszeli globalista elittel állt össze, akiknek magyar-ellenes kottájából a hamvába halt Momentum EP-képviselői is játszottak.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média