Ezt Kövér László házelnök mondta, és mint mindig, most is egyetértek vele. Kicsit nyersen azt is hozzátette Orbán Balázs ügyével kapcsolatban, hogy Aki állam...

"Egy Bogár Naplója" videoblog 459. beszélgetése
'56 kettőpontnulla, avagy az értelmiség eltűnt Magyarországon és így megszűntek az értelmes viták is (Videó hossza 26:59 perc)
* * *
Ezt Kövér László házelnök mondta, és mint mindig, most is egyetértek vele. Kicsit nyersen azt is hozzátette Orbán Balázs ügyével kapcsolatban, hogy "Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módra viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el." Amúgy nekem ismerős ez a mondat, mert közel negyven évvel ezelőtt, egy éjszakába nyúló vita végén, ahol ő és Orbán Viktor voltak beszélgetőtársaim, kedvesen vállamra tette a kezét, és azt mondta „A tanár úrnak reménytelenül értelmiséginek tetszik lenni, EZ POLITIKA!" Vagyis valóban Nem Lehet Más a Politika, mert a politikának semmi köze az értelemhez, és az értelmi és erkölcsi lejtő, amiről Bibó István beszél, kikerülhetetlennek látszik. És ha most ezt az alkalmat is elmulasztjuk ötvenhat gyökeres átértékelésére, akkor kikerülhetetlen is marad.

Miniszterelnök: A kormány célja, hogy elérjük az ezer eurós minimálbért. #shorts
#orbánviktor #shortsfeed #shortfeed
Teljes interjú meghallgatható az alábbi linken: https://youtu.be/T1I5iyTfF-U

A kormány célja, hogy elérjük az ezer eurós minimálbért, a mostani 600 ezer forintos…

Észrevettétek?
A Red Hot Chili Peppers már 1999-ben megjósolta az azóta eltelt 25 évet!

"Gondolatolvasó kínai kémek próbálják ellopni a szellemi emelkedettségedet"
"Svéd kislányok álmodoznak arról, hogy…

️ Tegnap délelőtt újra ülésezett az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága.

Először a zárt koordinátori megbeszélésre került sor, azt követte a nyilvános értekezlet. Volt néhány érdekes és kissé bizarr…

Tartalékos katonáink szolgálata nélkülözhetetlen Magyarország védelméhez!

Ma, a Tartalékosok napján ezt a bátor, elhivatott és összetartó közösséget köszöntjük.

Büszke vagyok rá, hogy több mint 10 éve…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média