Idén is meghívást kaptam a Balatongyöröki Nemzeti Hétre.
Sokadik alkalommal tartok előadást a rendezvényen, szinte már hagyománnyá vált az éves menetrendemben, hogy július elején irány Györök!…
"Nem igazán meglepetés, hogy az Európai Unió uralmi elitjei tökéletesen semmibe vették a választói akaratot, és cinikus-gátlástalan módon folytatják ugyanazokat a háttér-játszmákat, amelyeket a demokrácia és jogállam szent elveire hivatkozva, ám azokat lábbal tiporva mindig is alkalmaztak."
Idén is meghívást kaptam a Balatongyöröki Nemzeti Hétre.
Sokadik alkalommal tartok előadást a rendezvényen, szinte már hagyománnyá vált az éves menetrendemben, hogy július elején irány Györök!…
A Turul marad. A Kétfarkú Kovács Gergő pedig nyugtassa le magát…valamivel.
Franciaországban magasan nyertek
Le Penék, Micronék pedig mennek a kukába a momentumos haverjaik után.
Francia választások
Magabiztos győzelmet aratott Marine Le Pen pártja a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában. Úgy néz ki, Macron csak a harmadik lesz, még a szélsőbal is megelőzi.

Amerika és Kína zöldpolitikája a gazdaságról szól, nem a klímáról
️KÖSZÖNJÜK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK MUNKÁJÁT
️
Július 1. a magyar egészségügyi dolgozók napja, hiszen 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, aki kiemelkedő szerepet…
Az egész országban a katasztrófavédelem kéményseprői ellenőrzik a lakossági kéményeket 
Vas vármegyével, valamint további tizenhat településsel bővül a katasztrófavédelem kéményseprési ellátási…


Bulizz biztonságban!
Bulizz biztonságban! #BalatonSound #Balaton #police #rendőrség #Somogy #SVMRFK