👏Nem kirakat. Nem exhibicionizmus. Nem hiúság– Papp-Kunkli Nóra kamerát fogott és fotózta a HUNOR-t.

A legjobbak a legjobbat érdemlik, egyszerűen: így méltó.
A HUNOR, minősítése szerint: nehéz (terepen bevethető) városi kutató és mentőszervezet. Magyarországon a hivatásos katasztrófavédelemi szerv központi, külföldön Magyarország hivatalos katasztrófavédelmi mentőcsapata.

Papp Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagy gondolt egyet, aztán lépett is fentiek érdekében– a HUNOR-ral, a HUNOR-ért (is). A Hajdú-Bihar vármegyei sajtószóvivő fotópályázaton indult el, és pályaművével jogosultságot nyert egy szakmai workshop-on való részvételre.

- A Nikon és Esther Horvath Photography írt ki közös fotópályázatot női fényképészek számára még tavaly decemberben, ide neveztem be a HUNOR-ról készített képeimmel – mondta el az objektívet és a fecskendőt közös nevezőre hozó tűzoltótiszt – Egyébként is szívemhez közel álló téma kollégáimat munka közben fotózni, a különleges mentőegység gyakorlatai pedig mindig tartogatnak jól megörökíthető, extra pillanatokat.

Beküldött anyagom elbírálását talán az is pozitívan befolyásolta, hogy a Nikon partnere, Esther Horvath maga is szeret tűzoltókatábrázolni, ezzel a témával foglalkozni: diplomamunkáját például a New York-i tűzoltók különleges alakulatáról készítette, a Sandy hurrikán alatt is a tűzoltók mellől fotózta az eseményeket, tevékenységüket.

️Értékes ismereteket szereztem, amiket beépítek munkámba tűzesetek, műszaki reagálások dokumentálásánál, vagy jövőbeli gyakorlatok fotózásánál.

Papp-Kunkli Nóra archívuma, Nikon

Nicsak, kutyából mégsem lesz szalonna?! Most éppen az ősbalos MSZP-s, XIII. kerületi polgármester fia coming out-olt Tisza színekben és lett Kicsiék kampánymenedzsere.

Te Peti, hiába tagadjátok,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média