Állatvontatta jármű szenvedett balesetet Fejér vármegyében 🫎

Ráfutásos balesetet szenvedett egy fogat az M6-oson, az országhatár felé vezető oldalon, Kisszentmiklós térségében: a 9️⃣ agancsos 🫎 által vontatott kocsi elején haladó állat hirtelen fékezett, a másik nyolc négylábú nem tudott időben reagálni, és beleütköztek elöl haladó társukba.

A szántalpas szállítójármű a hirtelen manőver miatt lesodródott az úttestről és az árokban, felborulva állt meg.
A fogaton csak annak talpig piros ruhába öltözött hajtója ült 🎅, az éltes korú sofőrhöz mentőt riasztottak.

A Fejér vármegyei műveletirányítás a baleset jellegére tekintettel ötös kiemelt riasztási fokozatnak megfelelő erőket és eszközöket mozgósított, több gépjárműfecskendő, különleges szer indult útnak, és a helyszínre küldték a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, illetve a rakomány miatt a mobil labort is.

A jármű közelebbről meg nem határozott, csomagolt darabárut, illetve arany festékkel lefújt fanyesedéket (szaknyelven virgács) szállított, a szakemberek ADR-ellenőrzésnek vetették alá a szállítmányt.

A tűzoltók összeterelték a jószágokat, talpára állították a járművet, segítettek összegyűjteni a szétszóródott dobozokat. Áramtalanításra nem volt szükség, bár a legelöl haladó állat orra folyamatosan pirosan világított, de a fogat hajtója úgy nyilatkozott, hogy az állatnak ez sajátja, nem lehet kikapcsolni a fényt. A sztráda érintett szakaszán a beavatkozás idejére a forgalmat megállították , mert egyrészt torlódás alakult ki a bámészkodók és a pirosruhás sofőrrel szelfizők miatt, másrészt mert a kilenc rénszarvas szervezetlen formában legelészett nemcsak a leállósáv mellett, hanem a két pályatestet elválasztó sövénynél is.

A fotó illusztráció. Nagy Csaba tűzoltó főhadnagy

Ma Szent Miklós emlékét idézzük fel, aki életét a rászorulók, a szegények és az árvák segítésének szentelte. Az ő példája arra tanít minket, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk, a törődés és a…

Brüsszelnek mi vagyunk az ellenzéke.

Egy új többséget kell felépítenünk, amelyik ellenzi a migrációt, védi a családokat és ami békepárti.

Orbán Viktor

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média