Jó pap holtig tanul

Tudtátok, hogy a kállai kettős táncballada szövegét Móricz Zsigmond jegyezte fel, a dallamokat pedig Kodály Zoltán gyűjtötte?

Bárki, aki azt hiszi, e nélkül az információ nélkül tudott eddig élni: téved!

Indoklással most nem bajlódunk, inkább vegyetek példát a nagykállói önkéntes tűzoltókról. 👉 A 130 éve alakult egyesület (akkor még a nagymamátok anyukája is kicsi gyerek volt) egy gyakorlat után kereste fel a négyszáz éves épületben lévő Szilágyi István emlékházat, mert nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is szerettek volna gyarapodni.

Legyetek tűzoltók, jobb lesz veletek a világ

Nagykállón már tudják ezt.

Fotók: Rutkai-Dér Vivien tűzoltó főhadnagy

Baleset Örkény közelében

Lesodródott az útról, egy kerítést átszakítva, többször megpördült, majd a kerekein állt meg egy személygépkocsi szombaton délután Örkény külterületén. A gépkocsiban három…

A fősodratú pártok, így a néppárt a brüsszeli és washingtoni hatalmi központok programját valósítják meg. Az emberek Európa-szerte érzik, hogy az elit nem ad megfelelő választ a problémáikra, érzik a…

Az elmúlt 8️⃣ évben több mint 2️⃣0️⃣ milliárd forint összegben hajtott végre fejlesztéseket a kormány Geszten és térségében, ami a település turisztikai vonzerejének növelésén keresztül segíti a…

A gazdasági növekedés elérése miatt új célokat is meghatároztunk:
1️⃣ megfizethető lakhatás
2️⃣ gyors béremelés
3️⃣ kkv szektor erősítése

️ Ma új fejezet nyílt a nemzetiségi német-magyar kulturális együttműködésben! A pécsi Lenau-ház 35 év után újjászületett. A 750 millió forintos kormányzati támogatással megvalósult beruházás lenyűgöző…

A Magyar Birkózók Szövetsége hagyományőrző és fair play bizottságának mai ülésén részt vett Bóbis Ildikó háromszoros olimpiai ezüstérmes és háromszoros világbajnok tőrvívó, Bóbis Gyula olimpia bajnok…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média