Horror a hangszórókból!

Nem lesznek diszkóbaleset áldozatai a tatabányai gimnazisták. Legalábbis az után, amit egy helyi gyakorlaton láttak és hallottak, biztos, hogy nem ülnek be éjszaka, meggondolatlanul egyetlen autóba sem.

A Rotary Club szervezte, a hivatásos tűzoltók és a mentők pedig bemutatták, hogyan néz ki egy olyan baleset, amely után a rendőrök kopogtatnak a kamaszok szüleinek ajtaján.

Nem akarjuk átélni.

A feltételezés szerint két személygépkocsi ütközött, többen a roncsok között ragadtak. A tűzoltók áramtalanították a járműveket, valamint feszítő-vágó berendezéssel kiszabadították, majd kiemelték a sérülteket a gépjárművekből.

A hangszórókból folyamatosan hallatszó segélykiáltások a fülekbe, a beavatkozások mozzanatai a retinákba égtek.

A gyakorlat keretében a Szent Margit, valamint a Bárdos László Gimnázium diákjai nyomasztó, szívszorító pillanatokkal szembesültek.

A fő üzenet az volt, hogy fáradtan, ittasan, bódult állapotban senki ne üljön a volán mögé, mert mindenkit hazavárnak. 🙏

Benke István tűzoltó százados

Hogyan befolyásolja Magyarország jövőjét az amerikai választás?

Nézd meg, mit mondott erről Kövér László!

Újabb tíz Gidrán érkezett Tatára. A robbanásvédett jármű repülőgéppel is szállítható és akár 120 kilométeres sebességgel is képes haladni. Összesen háromszáz darab Gidránt kap a magyar haderő.

TÍZSZERES LÓERŐ

Újabb 1️⃣0️⃣ Gidránnal bővült a tatai dandár flottája. A 1️⃣4️⃣ tonnás többcélú moduláris páncélozott harcjárműveket a megújuló magyar tüzérséget jelentő vitéz Barankay József 1.…

Nemet mondunk a terrorra és a szélsőségekre!

A II. Pro-Israel konferenciánkon felszólalt Ilana Atias, akinek a lányát szélsőségesek gyilkolták meg a 2023. október 7-ei, Izraelt ért terrortámadás során…

Joggal feltételezhető, hogy az október 7-ei Izrael elleni brutális terrortámadás – ahogy Ukrajna Oroszország általi lerohanása – sem következett volna be, ha Donald Trump van hatalmon.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média