Elbúcsúzott a KÖTÉL Egyesület a kisorosziaktól

Hét nappal ezelőtt indult útnak a KÖTÉL Egyesület nyolc tagja a Pest vármegyei Kisorosziba, ahol 2013-as árvízi beavatkozást nem felejtve, szinte családtagként fogadták őket. A magas vízállás miatt a falu lakóihoz csak vízi és légi úton lehetett eljutni, amit a kaposvári önkéntes tűzoltók biztosítottak.

Id. Bodó Lászlóék a külvilágtól elzárt Kisorosziba minden reggel élelmiszer-szállítmányt juttattak el motorcsónakkal. Volt, amikor több fordulóval tudták a több száz kiló zöldséget, gyümölcsöt, hústerméket és pékárut a szigetre vinni. Ugyanakkor több esetben az egészségügyi személyzetükre is szükség volt. A honvédség és az egyesület csapatmunkájának köszönhetően a betegek időben kórházi ellátásban részesültek.

Az elmúlt napokban az egyesület tagjai közreműködtek az apadó Duna után hátramaradt hordalék eltakarításában is.

Kedd reggel még utoljára élelmiszerrel látták el a kisorosziakat, majd elköszönve a településtől, a délutáni órákban hazaindultak.

Köszönjük kollégák!

Fotó: Csámpai Attila tűzoltó őrnagy

A tiszások pontosan azt csinálják, mint eddig az összes balliberális EP-képviselő: kimennek Brüsszelbe és onnan támadják Magyarországot, majd tartják a markukat a jutalomért!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média