Emlékeztek még Brúnó századosra?
Igen, ő a salgótarjáni tűzoltók egykori – nem hivatalos – tűzoltó kutyája - egyben ő „a világ leglustább tűzoltója” cím büszke birtokosa is.
Kedvenc tevékenységei közé tartozik az alvás, a napozás és a finom falatok elfogyasztása. A zsemleszínű labrador 2013-tól 2020-ig teljesített szolgálatot a salgótarjáni laktanyában. Hét év után kora és egészségi állapota miatt nyugdíjba vonult. A veterán lustálkodó bajnokot egykori kollégája, Kecskés Bence tűzoltó főhadnagy fogadta be, azóta velük él egy szép kertes házban.
Mivel Brúnó már aktív éveiben sem volt a testmozgás lelkes híve, ezért a család úgy döntött, hogy szereznek mellé egy fiatal játszópajtást, aki majd mozgásban tartja őt. Így került hozzájuk tavaly Nara, egy labrador kislány. És mint tudjuk, a szerelem nem ismer határokat, a korkülönbség pedig nem lehet akadály.
Idén májusban, tizenegyedik születésnapjára Brúnó hatalmas ajándékot kapott: három apró kis szőrgolyót, három gyönyörű kiskutyát, akiknek ő az apukája. Bár a csemeték nyaggatása miatt kevesebbet hódolhat kedvenc időtöltésének, a pihenésnek, Brúnó mégis kitörő örömmel és rengeteg szeretettel fogadta kicsinyeit. ❤
Kapás Márton