Balhé a bútorgyárban

Ezek az egerszegi tűzoltók szeretik kemény fába vágni a fejszéjüket, hiszen olyan kemények, mint Arthur király, aki ugyebár kihúzta az Excaliburt

Nos, ők nem kardot, hanem sérülteket mentettek az egyik zalai bútorgyárban, szerencsére csak egy gyakorlat keretében. Ehhez azonban szükségük volt a legspeciálisabb eszközeikre is, úgyhogy teljes lovassággal vonultak fel – kellett is a segítség, hiszen emberi életekről volt szó, egy füsttel telítődött, hatalmas épületben.

A Kincs, ami nincs című klasszikusban elhangzó tanulság alapján, vagyis „Egyre keményebb vagy, Frisco! Egyre.” - mi is elmondhatjuk, hogy a zalaegerszegi kollégák egyre keményebbek. Egyre 💪

Fotók: Zalaegerszeg HTP

Folytatjuk az országjárást!

Hamarosan választás lesz, és ez lesz a legjobb lehetőségünk arra, hogy a béke hangját eljuttassuk azokra a helyekre, ahol a háborúról és a békéről döntés születhet, és arról…

A bizalmasai ugyanis olyan alvilági dolgokban voltak benne, hogy újsághírek szerint “volt olyan áldozat, aki öngyilkos lett, miután rádöbbent,
hogy aljas módon kirabolták”.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média