Gratulálunk, Alfa generáció!

Két, interperszonális kapcsolódásaiban még nem sérült digitális nindzsa leánygyermek sétált az iskolába Gyulán kedden reggel fél nyolckor.

Kiáltást hallottak egy ház ablakából.

Azonnal intézkedtek. Hívták a 1️⃣1️⃣2️⃣-őt, amelyet egy Y kortársunk kezelt.

Mint kiderült, a szobában egy 82 éves bácsi (veterán generáció) leesett az ágyról, és nem tudott felállni.

Ajtók, kapuk zárva. (Ahogy a baby boomerek a lelkünkre kötik.)

A gondosóráját sem érte el.

Jöttek a tűzoltónindzsák, bejutottak, és megoldották a helyzetet.

A kiérkező mentőnindzsák megvizsgálták, majd kórházba szállították a bácsit.

Tanulság:

👉 Vágd sutba az előítéleteidet!

👉 Vigyázz az idősekre!

👉 Kérdezd meg tőlük, hogy vannak!

👉 Vedd ki a fülhallgatót a füledből! Néha.

A fotó illusztráció!

Felsőtárkány, a Bükk nyugati kapuja.

Őrizzük meg Felsőtárkány békéjét és biztonságát!

Hajrá, Ádám!

#fidelitas

Budapesten már eddig se nagyon lehetett közlekedni Karácsonyék miatt. De nyugi, küszöbön a megoldás: kitiltják az autókat?

Fórum előtti gyors egyeztetés Király Nórával és Simicskó Istvánnal a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium nemrég megépült új sportcsarnokánál.

☝ A háború minden jót elpusztít maga körül: emberi életet, családi kötelékeket, gazdasági javakat.
Június 9-én szavazzunk a békepárti jelöltekre. Csak a béke! Csak a Fidesz-KDNP.

✌ Még a legkisebbeket is megmozgatja a magyar EU-elnökség!

👉 Az észt parlament EU-ügyi bizottságának elnökével, Liisa-Ly Pakosta képviselővel és a bizottság tagjaival egyeztettünk a magyar elnökség…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média