Köszöntjük az anyukákat!

Álljon itt egy poszt most arról, hogy mi, tűzoltók milyen körülmények között találkozunk az édesanyákkal.

Akkor, amikor

hiába mondta a férjük, hogy ebből baj lesz, baj lett, és bezárták a slusszkulcsot a kocsiba, és már elkezdődött a szülői értekezlet,
egy erkély korlátján álldogálnak kétségbeesve, miközben a lakásban egy Veszélyes Kétéves randalírozik, aki éppen kizárta őt,
🙏 út mentén, egy balesetnél vesztegelve gyermeket vigasztalnak, aki csak egy kicsit rémültebb, mint az anya, de ezt nem érzékeli, mert anya úgyis mindig megvédi,
jegygyűrűje fogságába esik, nem a jegyességet, csak a gyűrűt fájlalva, s nem a jegyestől (férjtől), csak a gyűrűtől szabadulva, nagyon sokszor megkérdezve, hogy nem fog-e fájni, amikor leszedjük,
tűzhelyen felejtett, odaégett lecsó fölött búslakodik,
👶 családi összejöveteleken elhangzik, hogy ha húsz évvel ezelőtt tudták volna, hogy ez lesz belőlünk, nem gondolták volna azt, hogy ufókat hoztak a világra,
repkedő és támadó kacsamama formájában támadnak, aminő kacsamama a kárhelyparancsnoki feladatokba is belegágog, mert nem bízik abban, hogy tíz csibéjét valóban eljuttatjuk a biztonságos vizekre,
🐈 sün-, kutya-, macska- és vadmalacmamák nehezítik a kicsinyek mentését, de mi megértőek vagyunk…

Van még…

...amikor, bármilyen kemény fiúk is vagyunk, nem tudunk segíteni, mert éppen azzal vagyunk elfoglalva, hogy apukák leszünk , és azon izgulunk, hogy az anyuka (a szerelmünk) hősiesen helytálljon, és csak nézzük, csodáljuk, és elakad a szavunk. ❤

Isten éltessen benneteket! ❤

Fotó: Szőke Péter