A napokban volt egy éve, hogy egy közlekedési balesetben elvesztettük fiatal kollégánkat és sokunk barátját, Mester Zsolt tűzoltó századost.

A fájdalom talán valamelyest enyhült, de emléke ma is erősen él bennünk.❤ Zsoltnak számos hobbija volt, többek között a kirándulás. Részt vett a munkatársak által szervezett túrákon, szeretett a természetben időt tölteni családjával, barátaival. Most egy emléktúrán emlékeztünk meg róla, amelynek az útvonala pontosan megegyezett azzal, amelyet egykor még Zsolttal együtt tettünk meg. Egerből és Gyöngyösről is érkeztek régi kollégák, akik mind az iránta érzett tiszteletből és szeretetből vettek részt a közös programon.

Síkfőkútról indult a húszfős csapat a Várkúti turistaházhoz, majd érintve a Kövesdi-kilátóhelyet, a Vasbánya-nyeregnél haladva csaknem tíz kilométer után megérkezett a csapat a kiinduló pontra. A turistaháznál az azóta megszületett kisfia, felesége és édesanyja is csatlakozott a túrázókhoz. A pihenő mellett található emlékhelynél mécsest gyújtottunk Zsolt emlékére. A túrán számos vele kapcsolatos történet hangzott el, felidézve a százados életvidám lényét. Talán ő is velünk volt újra egy kicsit, talán fentről nézett és hallgatott bennünket. Ami biztos, emlékét örökké őrizni fogjuk.

Fotó: Heves VMKI

Ma találkozunk a Sapientián! 🙌
Csatlakozz hozzánk ma este az OFFLINE eseményünkön, ahol fontos és érzékeny témákat fogunk megbeszélni.
Még mindig van időd regisztrálni, ne maradj le róla!

Hogy hívjuk azt, ha valakinek Bajnaiék háttéremberei nyomják a kampányát?
Vagy azt, ha valakinek ugyanaz a kampánycége, mint Márki-Zaynak?
Hát úgy, hogy Magyar Péter. Ismertebb nevén: egy újabb…

Magyar Péter azt hitte egy airsoft-pálya láttán, hogy a magyar vidéket látja.

De nem ez a legnagyobb baj Magyarral. Mondjuk lehet, hogy Fekete-Győr András durcisan néz rá, hogy veszélyezteti a "Balos…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média