Naponta átlag kilencszer segítenek az önkéntesek

Kellett hozzá egy kis fejszámolás, még szerencse, hogy ők nem latolgatnak, ha segítségről van szó. Sőt! Olyankor indulnak be igazán. Hogy ez egy kívülálló számára furcsa? Ők már csak ilyenek!

Tavaly csaknem 3️⃣4️⃣0️⃣0️⃣ alkalommal avatkoztak be az önkéntes mentőszervezetek.

Ezek a csapatok segítenek árvíz idején vagy viharok után, de különleges ismeretekkel, speciális technikai eszközökkel és képességekkel is rendelkeznek.

Az alapvető vízkárelhárítás mellett több szervezet romok alól ment, de akár alpin- vagy búvártechnikával is képesek felkutatni az eltűnteket. 💪

Magyarországon az önkéntes mentőszervezetek taglétszáma meghaladja a 2️⃣0️⃣0️⃣0️⃣0️⃣főt!

Az országos HUSZÁR Mentőszervezet mellett ma már Magyarország minden vármegyéjében működik önálló önkéntes mentőszervezet, és a járásokban is ott vannak.

Több mint 1️⃣1️⃣0️⃣0️⃣ hazai településnek saját mentőszervezete van.

A mentőszervezetek működését és fejlesztését a katasztrófavédelem minden évben pályázat útján támogatja.

Az önkéntesség kiváló lehetőség arra, hogy ki-ki a saját képességei és lehetőségei szerint segítsen másoknak, tegyen közvetlen környezetéért. 👍

Fotó: Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados

Átadták a helyreállított boldogkői várat, újra látogatható. Az 1300-as évek közepén épült palotaszárnyat az eredeti állapotnak megfelelően állították helyre, visszaépítettek egy tornyot, és új…

Viktor Orbán, Emanuel Macron and Olaf Scholz at the EU summit in Brussels
#viktororban #orbánviktor #emanuelmacron #macron #scholz #olafscholz
#brussels

LIVE: EU leaders gather for a two-day summit in Brussels
LIVE: Leaders arrive as Belgium hosts first Nuclear Energy Summit
Orbán Viktornak ebben is igaza lett. Az EU is belátta, hogy nukleáris energia nélkül nem megy
#viktororban #orbánviktor #nuclear #brussels

LIVE: EU leaders gather for a two-day summit in Brussels
First ever Nuclear Energy Summit opens in Belgium
Source: https://www.youtube.com/watch?v=…

Napló/2384: Bozsik Péter magyar bajnok edző, volt szövetségi kapitány és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos volt vendégünk a Kölcsey körben. "Hajrá magyarok" - Sportélet Magyarországon címmel…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média