Utórengés 4. rész – Gondolatok hőseink szájából 🧑‍

Hittünk egymásban, hittük, hogy fel vagyunk készülve. (Moldován András)

A „katasztrófa”, „tragédia”, stb. szavak hétköznapi használatát elhagytam. Már tudom a valódi jelentésüket. (Tátrai János)

Nem számítottam rá, hogy mellettem egy ránk vigyázó katona siratni fogja a betemetett családját. (Pinkóczi Tamás)

Megtanultam törökül, azt, hogy "hallod a hangomat?" (Fegyverneki Máté)

A lelkem egy darabját hagytam ott, rengeteg hálát és köszönetet hoztam haza, hogy segíthettem, rengeteg ölelést, hálás, biztató szavakat kaptam a bajba jutott emberektől. (Papp Zoltán)

Ne tekintsetek rám hősként, az én lelkemet inkább a tehetetlenség érzése nyomta. (Murat Kerse, önkéntes tolmács)

Ezek között a körülmények között korántsem mindegy, hogy kik vannak a hátam mögött, amikor felmegyek a romra, hát, még ha épp a romok alatt/ között vagyok, amikor utórengés van! Minden pillanatban éreztem, hogy köztük biztonságban vagyok, bízhatok bennük. (Leczki Sarolta)

Köszönöm mindenkinek a támogatást, de legfőképpen a családomnak. A nehéz pillanatokban, volt lélekben kikbe kapaszkodni. (Moldován András)

Fotók: HUNOR