Több embert kiemeltek már a romok alól a magyar tűzoltók

Egy 16 ezer négyzetméteres kárterületen, egyszerre három helyszínen, folyamatosan, a nap huszonnégy órájában dolgozik a magyar tűzoltókból álló HUNOR mentőcsapat.

Az éjszaka is több túlélőt sikerült a romok alól kimenteniük, így összesen már tizenkét túlélőt találtak meg és emeltek ki a romok alól. A mentés során hét ember holttestét is kiemelték.

Csak a magyar csapat dolgozik a nap huszonnégy órájában, a többi mentőcsapat éjszakára leáll.

A magyar tűzoltók nyolc óránként váltják egymást, hiszen a munka nemcsak fizikailag, pszichikailag is megterhelő.

A felépített magyar tábor három percnyi távolságra van a magyarok számára kijelölt kárterülettől. Az ötszáz négyzetméteres területen kilenc sátor helyezkedik el, amelyekben hét-hét ember fér el.

Folyamatosan frissülő híreinket a csapat munkájáról honlapunkon olvashatjátok:

https://katasztrofavedelem.hu/29/hirek/273171/tovabbi-tuleloket-talalt-a-hunor

A képeket a HUNOR mentőcsapat készítette.

🥴A momentumosok mindig olyan magabiztosan mondják a sok butaságot, hogy az már zavarba ejtő. Donáth Anna például a baloldali előválasztás második fordulóját hiányolta:

HUNOR MENTŐCSAPAT! Kitartás, veletek vagyunk
✍️ Nagy bizonyossággal meg lehet állapítani, hogy ha egy kutya szereti a gazdáját, akkor az csak jó ember lehet.

ATV

"Megjött a 13. havi nyugdíj Orbántól? Örülsz neki? HÁT NE ÖRÜLJ! Nem érdemled meg! Az egész rendszer ROSSZ! Most pedig mutatink egy Szakértőt️ aki elmondja miért szégyelld magad!"

Annyira legalja.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média