Bemenni. Megtalálni. 🕵️ Kihozni.
Kész. Passz.
Nincs itt semmi látnivaló.
Gyakorlat Zalaegerszegen.
Ennyi. Vége.

Videó: Kósi Zsolt tűzoltó főhadnagy

A V4-csúcs jól mutatja:
Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország továbbra is szorosan együttműködik, hiszen ez a négy ország csak így tudja érvényesíteni az érdekeit az Európai Unión belül…

A kormánypártok átvették a budavári önkormányzat irányítását, de a baloldal továbbra is tolja a szankciópárti dumát. Ebből látszik, hogy nem az emberek, hanem a dollárok érdeklik őket!

A 33 éve tartott „négyigenes” népszavazáson a magyar emberek negyven év után először mondhattak véleményt a kommunista rendszerről.

Az eredmény egyértelmű volt, az elsöprő többség többek között azt…

Téves narratíva, hogy az energiaszankciók mindössze jóléti veszteséget okoznak Európának.
️ A növekvő energiaáraknak jóval több halálos áldozata lehet, mint magának a háborúnak.

👉 A múltbeli adatok…

A magyarországi választás sorsfordító volt a nemzetközi jobboldal számára, hiszen az azt követő időszakban számos konzervatív sikernek lehettünk tanúi – így Olaszországban, Izraelben, Svédországban és…

Acca és Zokni Adventi Kalendárium bemutató Mosonmagyaróváron
Nagy örömmel és hálás szívvel érkeztem ma az Acca és Zokni adventi kalendáriumának bemutatójára. Nagy örömmel, mert a szigetközi kisfiú,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média