A nemzeti érdekekkel mennek szembe ezek a politikusok, amikor a Magyarországnak járó uniós források felfüggesztése mellett kampányolnak nemzetközi fórumokon.
👉Ennek ellenére a jelek szerint sikerült…
Amikor az emberek összefognak 🤝, hatalmas erőket 💪 tudnak megmozgatni.
Amikor a tűzoltók összefognak 🤝, csoda történik.
Rimányi Márk tűzoltó őrnagy 🧑, a szombathelyi hivatásos tűzoltó-parancsnokság „A” szolgálati csoportjának szolgálatparancsnoka lassan 3️⃣0️⃣ éve küzd az emberekért, a javakért, a tűz ellen. Most önmagáért kell küzdenie. A leukémia ellen, amely nem válogat. Márk küzd és nem adja fel!
Ebben a küzdelemben osztozott az a több száz ember, akik november 19-én részt vettek azon a jótékonysági főzésen , melyet Márk megsegítésére szerveztek barátai, kollégái. Az eseményen harminc csapat gondoskodott a finomabbnál finomabb ételekről 🫕, volt, ahol két adagnyi babgulyás is főtt, valamint a forró italokról 🫖, melyek átmelegítették mindenki kezét, szívét. 🫶
Minden résztvevőn ugyanaz volt érezhető: a tenni akarás, a segítségnyújtás, az összefogás. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen több mint ️ négymillió ️ forint gyűlt össze.
Az összeget Márk felesége 👰️ vette át november 20-án, férje szolgálati csoportjától. 🧑
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a főzésen!
Korábbi posztunkban már említettük, hogy az őrnagynak hetente 6-7 egység vérre 🩸 van szüksége, melyet irányított véradáson keresztül kaphat meg.
A véradáshoz szükséges adatok a következők:
Rimányi Márk
Szombathely, Markusovszky Egyetemi Oktató Kórház
TAJ száma: 031 666 075
Mihamarabbi gyógyulást kívánunk kollégánknak!
Ne feledd, Márk! A „tűzoltócsalád” mindig melletted lesz! ️
Fotók: Vas MKI
A nemzeti érdekekkel mennek szembe ezek a politikusok, amikor a Magyarországnak járó uniós források felfüggesztése mellett kampányolnak nemzetközi fórumokon.
👉Ennek ellenére a jelek szerint sikerült…
Olvastátok a teletexten, hogy a baloldal nem 1,8 millárd, hanem 3 milliárd forintot kapott Amerikából?
Én sem…
️Üzenem a németeknek, hogy érdemesebb lenne inkább a focival foglalkozni.
Szivárványos zászló és szájbefogás helyett.
Lehet inkább focizni kéne egy foci vb-n: kikapott a német válogatott Japántól, így a meccs végén is letérdelhettek! ️
A szankciós politika nem alkalmas arra a politikai célra, amire megtervezték, azaz a háború lezárására.
Mondjunk nemet a szankciókra!
Itt az ideje felelniük!
Ezért börtön jár!
Döbbenetes botrány
Kocsis Máté ahogy ígérte feloldották a titkosítást! Több mint 3 millárd forintot herdált el a baloldal