Ahol a mozgás, és a másokon való segítés is családban marad

Tavaly indult útjára a Fuss!Fotózz!Mosolyogj! jótékonysági rendezvénysorozat, melynek idén negyedik, és egyben utolsó állomása a Hortobágyon volt. A leukémiás gyerekeket támogatva négyszáz mosolygós futó teljesítette a kilométereket. Az egy hete rendezett versenyen a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából Pinkóczi Tamás tűzoltó százados és felesége, Pinkóczi-Fodor Zuzsanna tűzoltó főhadnagy most először négyéves fiukkal vettek részt a futáson. Regő a 4 évesek kategóriájában első helyezést ért el.

„Feleségem és én is fontosnak tartjuk a mozgást, ezért korábban is rendszeresen vettünk részt különböző sportversenyeken, de ez volt az első közös családi futásunk. Nagyon örülünk, hogy ezzel a kisfiunkat is sikerült elindítanunk az egészséges életmód irányába. Természetesen külön boldogság, hogy ezzel segíthettünk egy picit más gyerekeknek” – árulta el a büszke apuka.

Fotók: FKI, Leukémiás Gyermekekért Alapítvány

A SZOCIK MA BIZONYÁRA ÜNNEPELNEK. 65 ÉVVEL EZELŐTT, 1956. OKTÓBER 31-ÉN ALAKULT MEG AZ MSZMP, ÉLÉN A GYILKOS KÁDÁR JÁNOSSAL
Mozgalmas nap volt. 1956. október 31-én dél körül jelentették, hogy az utolsó…

Díszelgő repüléssel tiszteleg a Magyar Honvédség november 1-jén, hétfőn az űrutazások közben elhunyt űrhajósok emléke előtt.

A Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. Kongresszusa részeként, faültetéssel és…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média