Kiderült, ki az ország legerősebb tűzoltója 💪👨‍

Immár harmadszor rendezte meg Bükön a katasztrófavédelem az ország legerősebb tűzoltója tűzoltóversenyt. A nagy népszerűségnek örvendő TFA-n száz tűzoltó mérte össze erejét, kitartását és tudását, egyben mutatta be, milyen különleges képességek kellenek ahhoz, hogy valaki tűzoltó lehessen.

A pénteki versenyre a fővárosból és az ország szinte minden megyéjéből érkeztek kollégáink a büki gyógyfürdő előtti parkolóba, hogy egy év kihagyás után megmutassák mire képes egy vérbeli tűzoltó.

A tokiói nyári olimpia után néhány héttel öröm volt látni, milyen komoly sportteljesítményt nyújtottak a tűzoltóink, akik a mérsékelt időben is igen izzasztó feladatokban mutatták meg rátermettségüket. A Firefighter Combat Challenge nevű pályát például légzőkészülékben teljesítették. Itt speciális akadálypályán kellett többek között egy nyolcvan kilogrammos bábut elhúzniuk. A másik pályán légzőkészülék nélkül, azonban az idővel is versenyezve kellett végrehajtaniuk a feladatokat.

Külön öröm, hogy a TFA-ra idén sokan voltak kíváncsiak. Volt, aki szurkolni érkezett, de volt olyan is, aki „csak” a tűzoltók iránti rajongásból jelent meg a versenyen. A kilátogatók a versenyszámok közötti pihenőidőben sem unatkoztak, a szervezők ugyanis színes programokkal szolgáltak.

A népi fajátékok mellett a látogatók az Országos Tűzmegelőzési Bizottság füstsátrában kipróbálhatták a légzőkészülék használatát, a korlátozott látási viszonyok közötti tájékozódás képességét, de a Magyar Honvédség, a Magyar Autóklub, a rendőrség és a polgárőrség is bemutatókkal készült.

A végeredményt a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának közreműködésével hirdették ki. Az eredményhirdetést követően a közös ünneplés és lazítás sem marad el: a színpadon a büki Ablánc Gyermek Néptánc Csoport lépett fel, majd a Pannónia Allstar SKA Orchestra és az Ocho Macho adott ingyenes koncertet.

A 2021-es TFA legjobbjai:

A férfiak között a 30 év alattiak versenyében ifjabb Bodó László (KÖTÉL Egyesület) bizonyult a legjobbnak, a 30-40 év közötti kategóriát Kiss János (Bolhás ÖTE) nyerte, a 40 évnél idősebbeknél pedig Taskovics Sándor tűzoltó főhadnagy (Badacsonytomaj HTP) futotta a legjobb időt.

A nőknél 30 év alatt Istványi Nóra tűzoltó főhadnagy (Eger HTP) hódította el az elsőséget, a 30-40 közötti korosztály legjobbja pedig dr. Ódor-Sápi Csilla (KÖTÉL Egyesület) lett.

A magyar győztes címet a hivatásosok kategóriájában Karsai Zoltán tűzoltó törzsőrmester (Mosonmagyaróvár HTP) nyerte el. Az abszolút kategória győztese pedig Kiss János (Bolhás ÖTE) lett, így ő vehette át a vándorkupát.

A részletes eredmények itt olvashatók:
https://www.katasztrofavedelem.hu/29/hirek/255628/kiderult-ki-2021-ben-az-orszag-legerosebb-tuzoltoja

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Fotók: Tobak Ferenc (RSOE), Gergály Judit tűzoltó főhadnagy

Tizenegyen a tizenkettediken – ismét remek hangulatban zajlott Újpesten a rendvédelmi sárkányhajó verseny

Országosan tizenegy csapat, köztük hat katasztrófavédelmi együttes nevezett a tizenkettedik…

Pénteken a Vas megyei Bükfürdőn kiderül, ki az ország leggyorsabb, legügyesebb és legerősebb tűzoltója...

Fotó: Gergály Judit tűzoltó főhadnagy

Egy hektáron égett az aljnövényzet Budapesten

Egy hektáron gyulladt ki az aljnövényzet Budapest XVIII. kerületében, a Csévéző utca és a Ferihegyi Repülőtérre vezető út találkozásánál a napokban. A…

Forgalommal szemben? Mégis hogyan…?🤷🤷🤷

Nagy felháborodást keltett az a megosztott posztunk, amin az látható, hogy az autópályán a dugó miatt megfordulnak az autósok és szinte letolva a mögöttük…

Segítünk felkészülni a HCSC-re!
️Megmutatjuk, hogyan tanulj meg hackelni.
E heti tippünkben összeszedtük azokat a weboldalakat, amelyek segíthetik a felkészülést a versenyre, és a szakmai képességek…

Azért az csodálatos ahogy Amerika kivonulásnak álcázva felfegyverezte a tálibokat! Csak autóból hagytak ott 65000 darabot!! Több száz tankot. Elképesztő!

Kedves barátaim!
Az ellenzéki kommentelők itt vannak, látjátok. Nem fogom őket tiltani, mert Orbán Viktor sem tiltja.
Kérlek vigyázzatok mit írtok, őrizzétek meg a hidegvéretek!
Ők jelenteni fognak.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média