Többek között erről is beszélgettünk Robert C. Castel geopolitikai elemző, biztonsági szakértővel, aki már nagyon sok műsorban nyilatkozott, de ezidáig mindig csak Skype-on keresztül, Izraelből
...…
Vigyázz
Mindjárt robban! 
Az elmúlt napokban a háztartási gázpalackok
oltását gyakorolták a mezőberényi önkéntes tűzoltók.
A gyakorlat első látásra veszélyesnek
tűnhet, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tűzoltók a feladatot egy teljesen biztonságos, kifejezetten erre a célra kifejlesztett eszközön, megfelelő védőfelszerelésben hajtották végre. 👆
A cél az volt, hogy az intenzív hang- és hőhatás mellett pszichésen is felkészítse a tűzoltókat a szakszerű és biztonságos beavatkozásra. 
Egy égő gázpalack esetében a helyes sorrend az, hogy előbb le kell hűteni
és csak utána szabad elzárni azt
. Amennyiben mindezt nem tudják a tűzoltók a palack eredeti helyén végrehajtani, akkor a fáklyaként égő palackot
hűtés mellett ki kell vinni az épületből
, és szabad területen kell eloltani
. Ha ugyanis elhamarkodják az oltást, és még zárt területen leverik a lángokat, akkor a folyamatos gázkiáramlás miatt robbanásveszélyes helyzet alakulhat ki.
Videó: Egyed Lajos tűzoltó alezredes
Többek között erről is beszélgettünk Robert C. Castel geopolitikai elemző, biztonsági szakértővel, aki már nagyon sok műsorban nyilatkozott, de ezidáig mindig csak Skype-on keresztül, Izraelből
...…
The foreign minister said this year’s “record-breaking” general election outcome is also a…
igen, ez a progresszió által folyamatosan szidott Magyarságkutató Intézetnek is köszönhető.
már megint lukra futottak.
️ pedig lehetett volna genderkutatásra is fordítani a pénzt!
Elég bő az idei termés.
D(á)K(ó) párt,
a választás előtt:
Orbán fél kiállni vitára. Tranzit vita: Nem megyünk el.
️ Paláver: A KarcFM és a Hír TV interaktív műsora
️
Műsorvezető: Apáti Bence

Mai témák:👇
👉Hivatalos vizsgálat indulhat a baloldal milliárdos amerikai…
🟢Deák Dániel a Hír TV Vezércikk című műsorának volt a vendége!
☝️Az adás témái:
Gyurcsány: A Fidesz nem vitapartner, ezért nem megyünk el vitatkozni velük
Karsai Györgyöt nem azonnali hatállyal küldték…
Szeretünk versenyezni, irány a gokártpálya! 
x Bohár Dániel
The foreign minister said the armed conflict has a severely negative impact on the…