Ezen is túl vagyunk: bemutatkozott az ELSŐ TRANSZNEMŰ NŐ az olimpián
👉A világ egy része ünnepel, a másik része szörnyülködik.
👉 Én leginkább a nőnek született női sportolókat sajnálom.
A “történelmi…
Így futottuk le a Generali Night Run-t
️
Szombat éjszaka ismét elrajtolt a Generali Night Run éjszakai futóverseny. Tűzoltóink a kilenc kilométeres fejlámpás futáson indultak, csakúgy mint tavaly, amikor a 150. évfordulón 150 tűzoltó teljesítette a távot. Idén csaknem száz induló volt a katasztrófavédelem „színeiben”. A színeket szó szerint lehet érteni, mert a Szent Flórián tűzoltóhajó
ismét piros fehér zöld vízsugárral kísérte a rakparton futókat a Dunán. A katasztrófavédelem fúvószenekara is kitett magáért, bár a Várba felfutó és onnan leérkező futók némelyike visszafelé már csak mérsékelten intett a zenészeknek, és arra koncentrált, hogy méltósággal érjen a célba.
A fergeteges hangulatról a képek többet mesélnek a szavainknál, nézegessétek… 
Fotók: Országos Tűzmegelőzési Bizottság
Ezen is túl vagyunk: bemutatkozott az ELSŐ TRANSZNEMŰ NŐ az olimpián
👉A világ egy része ünnepel, a másik része szörnyülködik.
👉 Én leginkább a nőnek született női sportolókat sajnálom.
A “történelmi…
Kötelező lesz a védőoltás?
A Covid-19 oltás kötelezővé tételéről folyik a vita Ausztriában. A koronavírus világot megrendítő válságot hozott valamennyi kontinensen. A járvány elleni harcban az egyetlen…
️Hamarosan újabb részletekkel jelentkezünk.
🥳 Nem gondoltam, hogy ilyen hamar társadalmilag pozitív hatása lehet a törvénynek, de nagyon örömteli látni.
Hát még az erre fel ökölbe szorult fejeket!
Ezt is csinálják! Igaz, nem Budapesten, de Karácsonyt ismerve, ki tudja mi jöhet még...
Szóval a helyzet az, hogy papíron van egy főpolgármestere Budapestnek - aki az utóbbi időben mindenhol járt, csak…
És nagy komoly fejjel elvárják, hogy ne kapjunk tőlük napi ötször röhögőgörcsöt
️
444 és a tisztesség ugyanabban a mondatban. Felbecsülhetetlen 🥳
A KISKORÚT NEVELŐK JOBBAN AGGÓDNAK
A 18 év alatti gyermeket nevelő szülők és nagyszülők 71 százaléka ért egyet a kormány gyermekvédelmi törvényének azon passzusával, amely az LMBTQ népszerűsítését…