Valaki az életét köszönheti a tűzoltóreflexeknek

Timku Tamás tűzoltó főtörzsőrmester jókor volt jó helyen. Június nyolcadikán a szabadnapját töltötte, és a kislányáért ment az iskolába, de előtte még beugrott egy kisvárdai csemegeboltba. Szóba elegyedett a tulajdonossal és egy barátjával, a társasághoz később ismerősök 🚴 csatlakoztak. Egyikük azonban, egy hatvanhét éves férfi rosszul lett, eszméletét vesztette. Tamás egy pillanatot sem habozott ️, mint mondta, nem is volt idő gondolkodni, tette, amit tennie kellett: a hátára fordította az idős férfit, megvizsgálta, van-e légzése és pulzusa, közben hívta a mentőket , majd azonnal megkezdte az újraélesztést. A kisvárdai hivatásos tűzoltó-parancsnokság B szolgálati csoportjának megbízott parancsnoka úgy fogalmazott, minden gyorsan történt, az események leginkább a többi ott tartózkodót sokkolták, azt mondták, hogy ők nem tudtak volna ilyen megfontoltan cselekedni. Neki tűzoltóként magától értetődő, hogy segítséget nyújt, de az nyilván külön teher volt, hogy – ahogy kollégánk szólítja az idős urat – Csaba bá’ közeli ismerőse. A szívmasszázs meghozta eredményét, a szépkorú férfit végül stabil állapotban vitték kórházba a mentők.

Darvai Attila

✍️Ma 16:30-tól Galló Béla dedikál a Vigadó tér, Duna-korzó felőli részén, a 39-es pavilonnál!

️Az Alapítvány számos kiadványával és dedikálással várja az olvasókat az Ünnepi Könyvhéten!

ℹ️Részletes…

A MORÁL

Mivel Europában már minden létező problémát megoldottak, nincs inflació, mindenkinek van munkája, dübörög a gazdaság, és mindenki annyit fűt, tankol és fürdik amennyit akar, így van rá pár…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média