A Minecraft-világban is ott vagyunk

Digitális kockákból építették fel általános iskolás diákok a székesfehérvári tűzoltóságot. A hatodik osztályos tanulók csapatban indultak az Alba Innovár Minecraft építőversenyén. A három hónapon át zajló vetélkedő feladataként a diákoknak egy székesfehérvári épületet kellett megformálniuk a Minecraft-világban.

A helyi István Király Általános Iskola tanulói a megyeszékhely tűzoltóságát választották. A gyerekek személyesen látogattak el és járták körbe a laktanyát, miközben szorgosan jegyzeteltek és vázlatot készítettek. A felhívásra tizennyolc csapat küldött be pályamunkát, amelyek zsűrizése két fordulóban történt. A leadott munkákat először a feladat mélységét, nehézségét és szépségét figyelve értékelték a szakemberek, majd a második megmérettetésen a csapatok mutatták be alkotásaikat. A személyes prezentáción a gyerekek meséltek az általuk megformált tűzoltólaktanyáról, bemutatták a munkafolyamatokat és elmondták miért pont a tűzoltóságot választották. Erre úgy feleltek, hogy nem is volt kérdés, mindannyian a laktanyát szerették volna felépíteni.

A verseny pályamunkáit a nagyon jó, a még jobb és a legjobb, azaz a bronz, az ezüst és az arany minősítéssel jutalmazták. A székesfehérvári tűzoltólaktanyát Magasy Norbert, Pontyik Ádám, Vasvári Fanni Kitti és Virág Bálint keltette életre a Minecraft-világban. A Milus Ágnes osztályfőnök mentorálásával készített munkájukat ezüst minősítéssel díjazták a május negyedikei eredményhirdetésen.

Minecraft-videó: Magasy Norbert, Pontyik Ádám, Vasvári Fanni Kitti és Virág Bálint

Fotó: Kiss László – Önkormányzati Kommunikációs Központ, Székesfehérvár

️Az egész történetben politikailag a legérdekesebb, hogy itt sem történik felelősségvállalás.

👉A párt közleményében beismerte, hogy sor került az erőszakra. A kérdés már csak az, hogy kik a szereplők?

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média