Csapatmunka: a mosonmagyaróvári tűzoltóparancsnok segítségével oltották el a tüzet az M1-esen 💪

Egy kamion lángoló kerekéhez riasztották csütörtökön reggel a lébényi és a győri hivatásos tűzoltókat az M1-es autópálya 143-as kilométerszelvényéhez. A kamion sofőrje leakasztotta a traktorról a pótkocsit és porral oltóval elkezdte a tűz oltását. Egy másik munkáról éppen a laktanyába tartott a mosonmagyaróvári tűzoltóparancsok, aki látva a balesetet, azonnal megállt és először a saját, majd három másik porral oltót használva folytatta a tűz oltását. A lébényi hivatásos tűzoltók a vissza-visszalobbanó abroncsot vízsugarakkal lehűtötték. A tűz a papírtekercs rakományra nem terjedt át.

Képek: Szabó András tűzoltó alezredes

10 ÉVVEL EZELŐTT HUNYT EL CSURKA ISTVÁN
A kiváló drámaíró, a rendszerváltoztatás utáni Magyarország egyik emblematikus politikusa, a sokak által valódi politikai vátesznek tartott gondolkodó alakját…

Hetvenhárom millió forintért árulja gödöllői pártirodáját az MSZP – szúrta ki a Magyar Nemzet. Az egykori kormányzó párt harminc év alatt eltékozolta elképesztő vagyonát, a jelek szerint most utolsó…

Jelentős előnyre tett szert a német jobboldali ellenzék!

Az elmúlt hetekben komolyan visszaesett a tavalyi szeptemberi választáson még diadalmaskodó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatottsága.…

Lelepleztem Márki-Zay brigádját! Vagy ha úgy tetszik a Gyurcsány-listát.

Rég nem látott felvételek bizonyítják, hogy itt bizony mindenki egytől-egyig Gyurcsány ember. Megdöbbentő nyilatkozatok…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média