Tűzoltók Csokonai vígeposzának helyszínén, a magyar kultúra napján

„A Fársáng, vivén sok vezetőt, kísérőt.
Ki szánon, ki lovon, ki csak gyalogjába,
Örömkurjantással siettek nyomába.
Kiki elővette legcifrább köntösét,
Hogy fitogtathassa magát, pénzét, ősét.”

Olvasható Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon című vígeposzában, amelynek helyszínéül egy 18. században épült kaposvári házat választott a költő. Így kapta az épület a Dorottya-ház nevet.
Farsang ide vagy oda, a tűzoltók nem bálba érkeztek a több mint 220 éve épült kaposvári Dorottya-házba. A somogyi megyeszékhely hivatásos tűzoltói a patinás épület felújítása után helyismereti tapasztalatokat gyűjtöttek: feltérképezték a vízszerzési, gázelzárási és áramtalanítási lehetőségeket, majd végigjárták a menekülési útvonalakat, ahol egykor az ország vezető személyiségei is lépdeltek.

Fotók: Mihályka Szabina tűzoltó főhadnagy

Olvasom, hogy Bangónénak elvileg nincs közgazdász diplomája, pedig ez szerepel hivatalos önéletrajzában.
Lehet bennem van a hiba, de én speciel éppen azt tartottam elképzelhetetlennek, hogy ennek a…

Fontold meg, hogy kire szavazol!
Egyszer már kifosztották és tönkretették az egészségügyet.
Ne hagyjuk, hogy visszatérjen a Hospinvest-korszak!

Új nap - újabb hajmeresztő nyilatkozat: Márki-Zay Péter…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média