Önkéntes mentőszervezetek gyakorlata a zsámbéki rakétabázison

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Budapest Mentőszervezet tartott kétnapos katasztrófavédelmi együttműködési gyakorlatot Zsámbékon, a rakétabázis területén. A gyakorlat célja az volt, hogy a hivatásos és önkéntes állomány bemutassa, miként tud együtt végrehajtani egy komplex, több helyszínen zajló veszélyhelyzet-kezelési, mentési műveletet. A gyakorlat arra a feltételezett helyzetre épül, hogy egy összetett katasztrófahelyzet áll elő a fővárosban, amelynek felszámolásához a hivatásos erők segítségül hívják az önkénteseket. A kétnapos szakmai felkészülésen tizenöt önkéntes egyesület és szervezet vett részt. Feladatuk volt egyebek mellett a mélyből mentés, a romkutatás, a felderítés, az alpintechnikai mentés és a gyakorlaton mentőkutyás egyesületek is részt vettek. Az együttműködési gyakorlaton több mint száz önkéntes vett részt. A gyakorlatot Bakai Kristóf, a Budapest Mentőszervezet elnöke vezette.

Videó: FKI

Még júliusban történt. Egy férfi autózott az M35-ös autópályán, előzés után lesodródott az útról és nekihajtott a szalagkorlátnak. Ugyan az autója összetört és a jobb első gumija is defektes lett, a…

„Az összevissza hazudozás és a Budapestnek okozott károk miatt haladéktalanul mondjon le, adja át a hivatalát egy méltóbb embernek, és fejezze be Gyurcsány Ferenc kiszolgálását” – üzente Volner János…

Vétkesek közt cinkos, aki néma – tartja a mondás. Nektek mi a véleményetek arról, hogy a korrupció ellen mozgalmat indító, a becsületességét mellkasára tűzött kék szalaggal hirdető Márki-Zay mélyen…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média