Több méteres lánggal égett egy motorolajat szállító kamion vontatmánya október 18-án hajnalban az M43-as autópályán, Szeged és Makó között.

A környező városokból érkezett hét hivatásos egység huszonkilenc tűzoltója oltotta a lángokat, összesen hat vízsugárral. A kamion szállítmányát a mobil labor munkatársai azonosították be, az olaj mintegy háromszáz méteren folyt szét az autópálya felületén. A mentés és azt követő utómunkálatok négy órán át tartottak. Szerencsére az eset során senki nem sérült meg.

Fotó: Piti János/Tisza KMSZ

Az abszurd, ha a dán miniszter komolyan gondolja, amit mond.
👉 Bjerre azzal érvel, hogy Ukrajna felvétele – annak ,,fejlett katonai ipara’’ miatt – javítja az EU biztonságát.

👉 Csakhogy az ország:…

Hiába reménykedik a dán miniszter: Magyarország nem fogja beadni a derekát.
👉 A hazai polgárok többsége elutasítja Ukrajna gyorsított csatlakozását, ezért olyan pártot sem fog támogatni, amely…

️ A Tisza azokat támadná, akiknek mindent köszönhetünk!

Barack Obama totális támadást indított Donald Trump ellen. Egy virginiai demokrata kampánygyűlésen arról beszélt az egykori elnök, hogy „országunk és politikánk jelenleg elég sötét helyzetben van... A…

Tovább épül a Tisza "szeretetországa". Újságírókat lökdösnek, eljátsszák koncerten a miniszterelnök kivégzését és ezúttal Schmidt Mária megölését mutatták be egy színpadon. Az erőszak nem elfogadható!…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média