Balatonfüredi love story – lánykérés tűzoltóautóval és sugárcsővel

Egy 2000-es Mercedes tűzoltó gépjárműfecskendővel és bajtársaival „vonult” Ignácz Péter balatonfüredi önkormányzati tűzoltó, hogy megkérje kedvese, Enikő kezét, akivel immár két éve együtt él.

„Eltelt két év, és arra az elhatározásra jutottam, hogy Enikő az, akivel le szeretném élni az életemet. Így hát elkezdtem szervezni a lánykérést. A parancsnoktól elkértük a 2000-es Mercit. A srácokat pedig megkértem, hogy legyenek mellettem ezen az emlékezetes napon. Szerencsére nem tiltakoztak. Megszerveztem, hogy legyen gyűrű, torta és virágcsokor, mindezt úgy, hogy ne legyen semmi gyanús” – mesélte Péter.

Választottja valóban nem sejtett semmit az „akcióról”, így teljes volt a meglepetés. Péter számára nem volt kérdés, hogy amúgy tűzoltósan kéri meg Enikő kezét.

A nagy napon a tettestársak a megbeszélt helyen találkoztak, és Péter a gépjárműbe pattant. Minden a tervek szerint alakult, volt virág, gyűrű, kéklámpa és sziréna. Péter egyik kezében a sugárcső, a másikban a gyűrű – így kopogtatott be közös otthonuk ajtaján.

Enikő a meghatottságtól szólni sem tudott, könnyes szemekkel mondott igent.

Gratulálunk az újdonsült jegyespárnak!

Fotó: Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltóság

Macron: Nélkülünk nincs béke!

Miközben az USA adminisztrációja a békéért dolgozik, az európai eltökéltek koalíciója fegyverkezik és tovább támogatja Ukrajnát.

Elfáradtak a tiszás telefonálók?
Ez sem jött be.

Kitört a pesti limbóláz Buli van a XV. kerületben👍💃🕺🪩

Nekik román, nekünk magyar honfitárs!
Lázárinfó Erdélyben.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média