️💪 Júliusban már írtunk Bodor Barnabás tűzoltó törzsőrmesterről, aki akkor az Ultra Tisza-tó verseny 65 kilométeres távját teljesítette. Most viszont egy klasszikus maratoni távra vállalkozott: Görögországban, a 42. Athens Marathonon, Marathon városából az athéni Panathinaikó stadionig futva teljesítette a nevezetes távot.

A hatvani hivatásos tűzoltóság gépjárművezetője 2023-ban kezdett futni az egészsége megőrzéséért. Azóta a testmozgás a szenvedélyévé vált, és 2025-ben már a 65 kilométer sem jelentett neki akadályt. Álma az eredeti maratoni táv, vagyis az Athens Marathon teljesítése volt.

Barnabás mindent megtett azért, hogy álma teljesüljön, fogta a családját, elutaztak Görögországba, és november 9-én több mint 20 ezer indulóval – köztük 150 magyarral – együtt ő is rajthoz állt, és 5 óra 30 perc alatt teljesítette a Marathontól Athénig vezető 42 kilométert.

„Harminckét kilométeren keresztül emelkedőn vitt az út, még a legedzettebb sportolók számára is óriási kihívás volt. Ennyi ápolásra szoruló futót még egyik versenyemen sem láttam. Egész évben erre a próbatételre készültem, és nem hiába. Elhatároztam, hogy bármi lesz, nem adom fel az álmom. Külön öröm volt, hogy családom is velem ünnepelt a helyszínen, a beérkezéskor pedig a magyar zászlót egy kedves ismerőssel emelhettem a magasba” – osztotta meg velünk élményét Barnabás. ❤️
Neve ma már az indulók dicsőségfalán olvasható.

Terveiről mosolyogva beszélt:
„A versenyek 35. kilométerének környékén futva már nem egyszer úgy döntöttem, ez az utolsó. Aztán amikor kipihenem magamat, már a következő futásokat tervezem. Egy ráckevei és egy olaszországi megméretést már kiszemeltem, egyéniben pedig szeretném megkerülni a Balatont is, ami egy több mint 200 kilométeres távot jelent.”

👏 Gratulálunk a szuper eredményekhez, és még sok-sok kilométert kívánunk!

Fotó: Bodor Barnabás archívuma

🖐Figyelem! Vár a BM OKF Gazdasági Ellátó Központja, most két pozíció is nyitott nálunk.

Nézd meg az álláshirdetéseket, és ha megfelelsz a feltételeknek, ne habozz, jelentkezz!

Szakügyintéző
https://gek…

Az erzsébetvárosi Tisza-sziget számára fontos közlendő volt hogy a pártelnök úrnak valahol vidéken levágták a haját és ő ettől boldog vala.
Legyünk mi is boldogok, és hálásak.
Mert az jó.

Csak a testünkön keresztül?
Vagy még úgy sem...
Két GOAT?
👀
A vécékefe is aranyból lesz?
Ha Ursulán múlik...
Felhívtam a tiszást, aki a Pride-ot támogatja
Meglepetés?
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média