Nyugdíjba vonultak a KOK példaképei 
Két igazi ikon búcsúzott most a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtól – Polyák József tű. alezredes és Bélteki Sándor tű. alezredes –, mindketten évtizedeken keresztül tűzoltók generációit segítették és formálták. 🙏
Polyák József, a tűzoltási és mentési szakcsoport vezető tanára 1987-ben szerelt fel Kalocsán, majd 1998-tól egészen 2025. október 31-ig a KOK meghatározó alakja volt. 
Két lábon járó naprakészségéről volt ismert, egyszerre volt a hagyományok őrzője és az újítások élharcosa: védjegye az a hatalmas mennyiségű írásvetítő fólia volt, amellyel az óráira ment, de egy ideje már a digitális tananyag-fejlesztésben is aktív szerepet vállalt.
Az ő nevéhez fűződik a műveletirányító kabinet megálmodása, amelyben mostanáig már több száz hallgató tanulhatott.
💪 Iszonyú munkabírás, precizitás, elhivatottság – ezek jellemezték őt. A kollégák mindig felnéztek rá, tanári és emberi nagysága példaként marad velünk.
Bélteki Sándor tű. alezredes, ügyeletvezető, a KOK „úriembere”, kiegyensúlyozott, mindig lehetett rá számítani és minden körülmény között megőrizte a higgadtságát. 1987-ben kezdte pályáját, 2006 óta dolgozott az oktatási központban, és 2025 szeptemberében vonult nyugdíj előtti rendelkezési állományba.
Aki ismeri, tudja: a szelíd mosoly mögött egy igazi kempo bajnok rejtőzik.
A hallgatók és a kollégák nagyon szerették, mindig segítette a tanulókat, olykor a platánfa alatt ücsörögve magyarázta nekik a láncfűrész használatának rejtelmeit.
Olyan, mint egy öreg bölcs, miközben külsőleg és belsőleg is örök fiatal. Pontos, precíz, megbízható – EMBER csupa nagybetűvel. ❤️
Köszönünk mindent, kollégák, tartalmas nyugdíjas éveket kívánunk! 🙏
Fotók: KOK
/posztok.hu
Rizikó Podcast – Mit nem láttál a washingtoni csúcsból?
Mi történt valójában a…


️
