Június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján emlékezünk a trianoni békediktátum aláírására.

Ezen a napon nemcsak történelmünk egyik legfájdalmasabb eseményére emlékezünk, hanem arra is, hogy a határok változhatnak, de a nemzet összetartozása megmarad.

Tisztelettel hajtunk fejet mindazok előtt, akik megélték a szétszakítottság fájdalmát, és hálával gondolunk azokra, akik generációkon át őrizték magyarságukat, kultúrájukat és hagyományaikat a határokon túl is.

Június 4-e egyszerre a megemlékezés és az összetartozás napja. Emlékezzünk közösen, és erősítsük meg hitünket abban, hogy a magyar nemzet egy, bárhol is éljenek tagjai a világban.

A köztársasági elnök és a független alkotmányos intézmények és vezetőiknek tisztelete nem politikai ízlés kérdése, hanem a demokratikus működés alapfeltétele.

Megdöbbentő, hogy Magyar Péter már odáig…

“A köztársasági elnök és más független alkotmányos szervek vezetőinek tervezett elmozdítása alkotmányos válsághelyzetet idézhet elő, egyben alapvető alkotmányos elvek sérelmével fenyeget.”…

️ Sulyok Tamás bejelentette: az Európai Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság sürgős eljárás keretében vizsgálja az ügyét!

Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének munkatársai…

Nemzeti Összetartozás Napja Bábonymegyeren

Ma, a trianoni békediktátum évfordulóján emlékezünk a múlt fájdalmaira, de egyben erőt merítünk abból az összetartozásból, amely száz év múltán is összeköti…

Nem ok nélkül volt kordon a Karmelitánál, felelőtlenség volt a tiszás színjáték kordonbontással

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média