Ma a szavazatszámláló bizottsági tagok oktatására és eskütételére került sor a Táncsics Mihály Művelődési Házban.

Vasárnap választás lesz. Kiemelten fontos, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően, átláthatóan és tisztességesen történjen, úgy, hogy még csak a gyanúja se merülhessen fel semmilyen szabálytalanságnak.

Külön felelősséget jelent, hogy Soroksár most először a választókerület központja. Ez még inkább indokolttá teszi, hogy mindenki a legnagyobb körültekintéssel végezze a feladatát, és közösen őrizzük meg a választás tisztaságát.

Köszönöm a bizottsági tagok felkészülését és felelősségteljes munkáját.

A mindenszaristák haja ugyan az égnek fog állni, de az elmúlt 15 esztendőben az évente elvégzett MR- és CT-vizsgálatok száma 1 millióról 2,5 millióra emelkedett.
Hallgass az eszedre, szavazz a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média