Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: 2026-tól a minimálbér 11 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal nő.
A különbség világos: amíg a baloldal adót emelne, a Kormány a béreket.
Szeretnék röviden reagálni dr. Szalay László dunaharaszti polgármester úr bejegyzésére.
Soroksár kizárólag azért kénytelen a Millenniumtelepenél forgalomkorlátozást bevezetni, mert a Dunaharasztiban kihelyezett tábla a gyakorlatban nem állította meg a forgalmat, és a várakozásokkal ellentétben semmit nem enyhített a Millenniumtelepet terhelő, elviselhetetlen mértékű áthaladó forgalmon.
Ebben a helyzetben kötelességem a soroksári lakók érdekeit védeni, és olyan megoldást alkalmazni, amely tényleges forgalomcsillapítást eredményez.
Soroksár továbbra is nyitott az együttműködésre, és célunk továbbra is közös – mindkét település lakóinak nyugodt, élhető környezet megteremtése.
Ehhez azonban olyan lépésekre van szükség, amelyek a gyakorlatban is működnek, nem csak papíron.
Köszönöm a soroksári lakók türelmét és támogatását.
/posztok.hu




Az ukránok már ötödjére támadták meg a Barátság kőolajvezetéket.
Klasszikus tagjelölti magatartás sorozatos katonai támadást intézni egy uniós ország energiabiztonsága ellen...

️