Küldetés teljesítve – a magyar katonák ismét bizonyítottak!
A Magyar Honvédség lezárta idei, immár negyedik balti légtérrendészeti misszióját – és olyan eredményekkel tért haza, amelyekre minden magyar…
Hétvégén közösen ünnepeltük az advent kezdetét – azt az időszakot, amely önmagában is csodát hordoz: a várakozás, a készülődés és a remény élményét.
Minden évben igyekszünk még szebbé, meghittebbé és izgalmasabbá tenni ezt az időszakot, ezért hétvégenként közösségi programokkal várjuk a soroksáriakat. Most sem volt ez másképp: szombaton a Zenepavilonnál gyűltünk össze, ahol igazán remek hangulatban telt a délután.
Köszönöm az iskoláknak, óvodáknak, intézményeknek és civil szervezeteknek, hogy fellépéseikkel, jelenlétükkel és a faházakban végzett munkájukkal még színesebbé tették az eseményt.
Az este legszebb pillanata kétségkívül az volt, amikor meggyújtottuk az első adventi gyertyát.
Legyen ez a fény a szívünkben is ott a következő hetekben.
Áldott, békés várakozást kívánok mindenkinek!
Küldetés teljesítve – a magyar katonák ismét bizonyítottak!
A Magyar Honvédség lezárta idei, immár negyedik balti légtérrendészeti misszióját – és olyan eredményekkel tért haza, amelyekre minden magyar…
A beltéri közösségi sportnak is óriási ereje van: sikerrel zárul az első Óriás Tekerés: a tízórás eseményen Hévíz mozgatta meg a legtöbb bringást, de Kaposvár és Pécs is több mint 400 résztvevővel…
A karácsony nemcsak ünnep, hanem egy izgalmas időutazás a hagyományok és a történelem világába. 
Advent – A várakozás időszaka
Maga az advent szó a latinból, az adventus Domini, azaz az Úr eljövetele…
Idegen érdekek, idegen emberek…
Meddig hunyja még be a szemét Európa?
Amíg advent első hétvégéjén már a karácsonyi vásárokon is késes támadásokat kell megakadályozni? Amíg családok félelemmel indulnak neki egy egyszerű ünnepi…
Így áll ki hazánk mellett Tomasz M. Froelich német EP-képviselő! 
A magyar külpolitika csak a magyar érdekeket nézi, a nemzeti érdekek alapján jár el, és a nemzet érdeke azt kívánja, hogy mi itt Európa közepén a tőlünk néhány száz kilométerre lévő, a világ…
Gratulálok Németh Zsoltnak, az Ázsia-Európa Poltikai Fórum Társelnöki megbízatásához. 