Szerda délelőtt „fontos bejelentéssel” érkezett Karácsony Gergely. Mint írta, „a Lánchíd hamarosan teljesen elkészül, de még egyetlen forintot sem kaptunk a megígért 6 milliárdból”.
Karácsony úgy fogalmazott: „A tények, adatok alapján a Lánchíd felújítása óta, bármily meglepő is, de csökkent a budapesti torlódás mértéke, és csökkent a budapesti hidak összforgalma is”.
A fővárosi Fidesz szerint Karácsony a lezárás fenntartásával saját maga szegi meg a megállapodást, emiatt esik el a főváros hatmilliárd forint állami támogatástól. Mi pedig hozzátesszük: ha nem Gyurcsány felé pislogna a Főbogármester úr, és nem a jövő évi főpolgármesteri választáson görcsölne, talán Budapest problémáira is maradna ideje.

A futball ereje: így várták a 60 ezer fős Wrexham városában Ryan Reynolds és Rob McElhenney bajnokcsapatát, a Wrexham AFC-t! 🙏😍

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye