SOK Dr. BUBÓRA LESZ SZÜKSÉG TAVASSZAL

Az áprilisi Fidesz győzelem után Magyar Péter mindent el fog veszteni.
A családja után a párttársai is ott fogják hagyni, az odakinti főnökei-gazdái azonnal elengedik a kezét, a most neki kedvező sajtó kikiáltja bűnbaknak, a szavazói pedig otthagyják.
Ott fog maradni tökegyedül.
Akkor kellenek majd pszichológusok, egy rakatnyi Dr. Bubó, hogy a tébolyt kordában tartsák, mert a nekivadult tiszás csürhe őrjöngeni fog. Ezt már előre lehet sejteni.
Akkor majd számon kellene kérni, mert óriási felelősségük van azoknak a reménnyel kufárkodó közvélemény-kutatóknak, akik elhitetik a Poloska híveivel, hogy ők most és mindörökké többségben vannak.
Ezek a felelőtlen kutató intézetek, meg a szakértő/szélhámos "elemzőik" a Fidesz győzelem után kiábrándult tiszás tömegnek nem fognak válaszokat adni, sehol se lesznek. Persze, így volt idáig: hebegtek, dadogtak, jajongtak egy kicsit, pár napig szélütötten, sápadtan magyarázták a megmagyarázhatatlant, de a voksolást követő hetekben már ismét ugyanazt a fostrombitát fújták, mintha előtte nem pont emiatt bőgtek volna le.
Az viszont aggasztó, hogy – lásd a szerbiai eseményeket! – a földisznult ellenzéki szavazókat hogyan fogja fejbe verni a valóság?
Itthonról meg kívülről is hergelik őket, egy falat kenyér lenne nekik egy új Majdan, Szrgya Popovics a bibliájuk, irányadójuk az Antifa módszerei, kétség sincs afelől, például a kétmilliós Budapesten húszezernyi kiábrándult, erőszakos idiótát bármikor össze lehet verbuválni, lángba borítani a belvárost.
Nagyon észnél kell lennünk tavasszal!

Pintér Béla rendező most sem bízott sok mindent a közönsége fantáziájára, páros lábbal szállt bele a nemzeti oldalba. A Kabuki nevezetű darabban Schmidt Mária alakját mutatják be torzítva, majd egy…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye