Nyár, rekkenő hőség, harangszó, ciripelő tücskök, bodzaszörp, Balaton.
A gyerekek a teraszon készítik elő a horgászbotokat.

Egy pillanatra lehunyom a szemem és gondolatban két évvel ezelőtt járok és az előző életemre gondolok.

Arra, amikor csak a fiaimért és magamért feleltem. Amikor nem kellett minden szavamra, minden mozdulatomra figyelnem.
Amikor a srácok minden meccsén, zenevizsgáján ott tudtam lenni és az edzésüket is meg tudtam várni. Ami egy szülő legfontosabb feladata.

Amikor még eszembe sem jutott, milyen óriási feladatok és felelősség vár rám nemsokára.

Nem gondoltam, nem is gondolhattam, hogy az óriási feladat mellé egyfajta varázserő is jár: hogy az emberek szeretete, bizalma és reménye olyan páncélzattal ruház fel, olyan erőteret hoz létre körülöttem, amiről lepereg a propaganda gyalázkodása, a felém hajított tárgyak, de még a halálos fenyegetések is.

Sokan kérdezik, honnan az erő és az energia. Innen. Tőletek. A gyerekektől. A magyar történelemből. Ettől a csodálatos országtól.

Más ember lettem két év alatt. Magyarország is más ország lett. Minden nap igyekszem tanulni és felnőni a feladathoz. Veletek közösen.

És tudom, hogy sikerülni fog.