Gazdasági fórum a versenyképesség megőrzése érdekében!
Meglepetés vendég: Novák Katalin köztársasági elnök
Esztergom - Szent Adalbert Központ

Komárom-Esztergom megye meghatározó vállalkozásainak vezetőivel találkoztunk megyebeli képviselőtársaimmal és a Nemzeti Befektetési Ügynökség igazgatójának jelenlétében. Kiemelt kérdésként foglalkoztunk az európai energiaválság magyar gazdaságra gyakorolt hatásaival. A Kormány által nyújtott beruházási támogatások esetében eddig 25 százalékos arányban lehetett energetikai jellegű fejlesztéseket megvalósítani. A Kormány tervei szerint a jövőben ez az arány 50 százalékra emelkedhet, hogy a vállalatok növelni tudják az energiahatékonyságukat, illetve saját maguk állíthassák elő a szükséges energiamennyiség egy részét.
A Tatabánya-Környe Ipari Park területén vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy a városi távhőrendszerre csatlakozva, össze lehessen gyűjteni az üzemekben keletkezett “hulladékhőt”, hogy azt más fogyasztók használhassák fel. Ugyancsak napirenden van a víztakarékosságot elősegítő együttműködések létrehozása is.

Európa és az USA egyre szorosabbá váló kereskedelmi kapcsolatai - OecoGlobus

A közelmúlt bővelkedett számos, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok működését erőteljesen befolyásoló krízishelyzetben. Az…

️ Az ég kék, a fű zöld: Karácsony Gergely pedig továbbra is hazudozik!
500 millió érkezett a kampányára, további 3 milliárd pedig a komplett baloldalnak.
De ő továbbra is mindent tagad...
Így…

Teli van a szívünk szeretettel🥰
Sokszor a gyerekek tanítják 👧🧒a felnőtteket.
Ez a sok kisdiák a napokban kigyulladt nagykátai iskola tanulói, akik még ilyenkor is a szeretetre és a hálára 🙏…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média