VÁLASZTÁSI ÉRTÉKELÉS/5
PÁSZTÓ
Az igazság az, hogy jobb eredményre számítottunk Pásztón. Azt gondoltam én is, hogy az elvégzett mérhetetlenül sok munka, az elért nagyszerű eredmények, a város szemmel is látható fejlődése elhozza a sikert, értékelni fogják az emberek ezeket a pozitív történéseket. Gondoljunk bele , hogy az elmúlt 16 évben teljesen megújult a város, bölcsődét építettünk, komplex módon felújítottuk az általános iskolát, a megye legszebb játszóterei jöttek létre, a Varázsvölgy élettel telt meg, a sportpálya, a könyvtár, az idősek klubja is felújításra került. Mátrakeresztesen és Hasznoson is fontos fejlesztéseket valósítottunk meg, utakat építettünk, támogattuk a kultúrát, a hagyományok őrzését és a katolikus egyházzal közösen fontos beruházásokat realizáltunk. A 21- es úttal bekötöttük Pásztót az ország gazdasági vérkeringésébe, támogattuk az EGLO beruházását, több céges fejlesztést, ipari parkot és csarnokot építettünk. A munkanélküliséget csökkentettük, a foglalkoztatást növeltük. Átadtuk a Tanuszodát, indul a GYIVI és a gimnázium tornatermének a felújítása, folyamatban van az óvoda megújítása. A város az elmúlt egy évtizedben a reneszánszát élte, de ezt ezen a választáson nem értékelték, vagy pontosabban most nem ezt értékelték. Mégis örülök annak, hogy a várost szolgálhattam Károly öcsémmel , kedves Farkas Attila polgármester , Robi, Csabi, Ildikó, Ádám , Sanyi, Roland és Pista és még sokan mások barátaimmal. Nagyszerű csapat, aki szívén viseli a város sorsát.
Attila nemcsak kiváló történész, hanem érzékeny városvezető is, sokat köszönhet neki a város, még azok is, akik gátjai és nem hídjai a fejlődésnek.
Kiváló évek vannak mögöttünk, van mire büszkének lennünk! A város a jövőben is számíthat rám!
Hajrá, Pásztó!

Szűcs Gábor:
Csúnya lenne, ha a korrupció felszámolását ígérő leendő miniszterelnökről kiderülne, hogy ő sem makulátlan. Mit várt el Wáberer és a többi oligarcha a Tiszának adott milliókért? Link a…

RENDKÍVÜLI HÍR
Összebalhézott a leendő miniszterelnök és a főpolgármester, hogy melyiküknek nagyobb…, pontosabban melyiküknek lesz jobb “rendszerváltó koncertje”.

Május 9-re meghirdetett egy bulit…

Boldog anyák napját mindenkinek! 🪻

Erről majd készítek egy kis elemzést, de előzetesen:
- bármivel vádolnak bennünket, a termékenységi ráta úgy nőtt 2010 óta, hogy közben a tizenévesek szüléseinek a…

Anyák napján Isten éltesse az édesanyákat️ Az édesanyák számíthatnak ránk

A KDNP számára tegnap, ma és holnap is kiemelt érték az anyaság, az édesanyák családokban és társadalmunkban betöltött,…

Az mikor dől el, hogy a szabad orvosválasztás ügyében az egyik vagy a másik Facebook-miniszter ígéretét kell komolyan venni?

Megnézik majd, melyik bejegyzés kapott több lájkot?

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média