Apróságok láncolata

Dobrev Klára október 23-ra utcára hívja az embereket. Mint fogalmaz, akinek nincs kedve tüntetni, az is menjen ki sétálni, „közélni”.

Újra és újra meg tudja lepni az embert a kommunisták végtelen és lebilincselő pofátlansága. És fontos tudnunk, fontos megjegyeznünk, fontos, hogy soha ne felejtsük el: kommunista nem vész el, csak átalakul. A rendszerváltás alkalmával például liberálissá alakultak a mi kommunistáink, odaadó hívei lettek a szabad – mindennél szabadabb – piacgazdaságnak, a privatizációnak, az eredeti tőkefelhalmozásnak, amelyet úgy képzeltek el és úgy valósítottak meg, hogy a diktatúrából és a pártállamtól megörökölt kapcsolataik felhasználásával saját maguknak kimazsolázták az állami vagyon használható, működő részét, fillérekért vagy ingyen, ebből és így lettek milliárdosok, levezényelték a rendszerváltást követő elképesztő és alig kiheverhető társadalmi megrázkódtatásokat, a soha nem látott munkanélküliséget és elszegényedést, minden ellentételezés nélkül kiszolgáltatták az országot és a piacainkat a nyugati tőkének, majd ebből a pozícióból ostorozták a jobboldali kormányokat, hogy milyen érzéketlenek a társadalom bajai iránt.

A baloldal álláspontja inkább tükrözi a nyugat-európai balliberális politikai elit elvárásait, mint a 8 millió szavazásra jogosult magyar állampolgár véleményét.

A hazai balliberális politikai elit „kívülről irányított”, ami egy évszázados minta, a különbség csupán annyi, hogy korszakról korszakra másfelé fordítják tekintetüket!

Az a tragikomédia, hogy Joe Biden októberben fagyizás közben beszél arról, hogy az amerikai gazdaság mennyire "pokolian erős" az európai meg mennyire siralmas helyzetben van, miközben Európa…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média